Február tizennegyedikéig lehet benyújtani a pályázatokat a száz új villamos beszerzésére kiírt közbeszerzésen. A legalább ötvenhat ülőhelyet és összesen kétszázhúsz férőhelyet kínáló járművek leszállítására harminchét hónapja lesz a szerződő félnek, valamint az első járművet kilenc hónap alatt kell prezentálnia a kiválasztott gyártónak.

A nyertes pályázó lesz felelős a járművek engedélyeztetéséért és üzembe helyezéséért, a személyzet oktatásáért, a jótállási időszak alatt a karbantartásért és esetleges javításokért, alkatrészekért. A teljes hosszában alacsonypadlós járművek öt széles ajtóval, fedélzeti WiFi-szolgáltatással, audio-vizuális utastájékoztatással, a közlekedési szituációkat rögzítő fedélzeti és utastéri biztonsági kamerákkal is fel lesznek szerelve.

A bukaresti villamosok java már az ezredforduló előtt is közlekedett (fotó: Joó Ferenc)

A nyolc villamosvonalon bevetni kívánt száz új jármű a kerekesszékkel közlekedők utazásának segítségére az utastérben két helyen is külön területet alakítanak ki és számukra a be- és kiszállást rámpákkal teszik könnyebbé. A beszerzés összértékét 182 millió euróra, azaz járművenként 588 millió forintra taksálják.

Bukarest 145 kilométeres villamoshálózatán huszonhárom villamosvonal és két gyorsvillamos üzemel, javarészt a helyi közlekedési vállalat (RATB) saját Bucur nevű üzemében gyártott járművekkel, melyek közül egyeseket már másodjára korszerűsítenek. A Bucur-villamosok legnagyobb hibája, hogy nem alacsonypadlós kialakításúak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!