Az Európai Unió által támogatott Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése című projekt első ütemében a város főütőere, az 1-es villamos újult meg.  A teljes pályafelújításból csak a korábban átépített rövid szakaszok maradtak ki. A  Kossuth Lajos sugárúton a Tisza Lajos körúthoz hasonlóan tömegközlekedési sávot hoztak létre, itt a városi buszok a villamosvágányokon közlekedhetnek. A vonalon harminc centiméter magas peronok épültek, amelyek igazodnak a hamarosan érkező alacsonypadlós szerelvényekhez. Tervek szerint a lámpaciklusokat a villamosok fogják szabályozni, így a szerelvények gyorsabban tudnak majd haladni.

 

Az 1-es villamos teljes pályafelújítása mellett átépült a Rókus pályaudvari végállomása is. A kétvágányú hurokvégállomás a korábbi leszállóhelyen épült meg

A korábbi felszállóhelyből sima megálló lett

A nagyállomáshoz egyelőre nem nyúltak hozzá, azt a projekt végén újítják fel. A tervek szerint peront kap a második vágány is, a váltót pedig áthelyezik, így egyszerre két szerelvény is beállhat, utóbbira a 2-es villamos miatt van szükség. A háttérben látható parkolót megszüntetik, a felvételi épület és a villamos vágányai között gyalogos zónát hoznak létre. A buszvégállomás a második vágány mellé kerül át

A Tisza Volán egyik helyi busza érkezik meg a villamosvágányra. A megállók hosszát megduplázták, így a buszok elférnek a villamos mögött is

A nagyállomást és a Rókus pályaudvart összekötő járat utóbbi végállomásához közel ágazik ki az új 2-es villamos, amely a Rókusi körúton a Kossuth Lajos sugárút és a Csongrádi sugárút között épül ki két vágányon. A járat kiépítésével lehetővé válik a csúcsban öt percenként közlekedő 2-es és 83-as buszok részbeni kiváltása. Utóbbi járatokkal a mérések szerint a 2-es villamos önálló szakaszán utaznak a legtöbben.

A 2-es vonal önálló szakasza a Kossuth Lajos sugárút és a Csongrádi sugárút csomópontjában létrehozott lámpás körforgalomból ágazik ki. A kereszteződés építésekor már beépítették a kiágazásokat. A vonalra a Rókus pályaudvar felől is (amely egyben a kocsiszín iránya is) ellehet majd jutni

A vonal a Körtöltés utcáig az útpálya közepén halad majd, természetesen elkerítve a forgalomtól. A csomópont átépítésekor itt is beépítették a vágányokat

A vonal ezután az útpálya szélére kerül, ahol egy fasor mentén fog haladni. Az új szakasz az átjárók kivételével végig füves vágányon épül ki

A fejlesztés egyik főszereplője, a 8-as troli azonnal terelésre kárhoztatott, a korábban látott Körtöltés utcai csomópont helyett átmenetileg a Rókus II. iskolánál fordulnak. A forduló érdekessége, hogy a vonal a trolitelep régóta használaton kívüli hátsó bejáratához vezet, amelyet szükség esetén fenntartottak, így kapóra is jött a 8-as trolinak

Az iskolától a végállomásig egy rövid szakaszt leszámítva lefektették a vágányokat, és a megállók is elkészültek

A Vértó megállóhely enyhe ívben fekszik

A száraz tények. A vonalnak már csaknem fél éve járnia kellene, de az főleg közműkiváltások miatt jelentős késést szenvedett el. A 2-es vonal leghamarabb idén augusztusban indulhat el

A végállomás már várja a szerelvényeket. A hurokvágány a kiserdőt megkerülve ér vissza a körút mellé

A 2-es kiépítése mellett fontos változás a 3-as villamoscsalád pályafelújítása a Tisza Lajos körút és a Vadaspark között. Utóbbit néhány napja adták át. A felújítás keretében egy rövid kétvágányú szakaszt hoztak létre a Veresács utca és a II.. kórház között, ezzel az elnyújtott kitérővel várakozás nélkül keresztezhetnek a villamosok. Az egyvágányú részeket biztosítóberendezés fedezi. A felújítás alatt deltavágány épült a Vadasparknál, illetve készül a 3F végén, a Fonógyári útnál is a delta. Utóbbiakra azért van szükség, hogy az egyirányú villamosok is járhassanak a 3-as vonalon.

 

A 3-as vonal megmaradt egyvágányúnak, de egy elnyújtott kitérőnek köszönhetően a várakozást le tudták csökkenteni. A Londoni körút és a Veresács utca között füves vágányt építettek

A körforgalom és a villamos együtt általában csak a KRESZ-ben szerepel, Szegeden ki is próbálhatják, milyen az

Veresács utca, háttérben érkezik a kereszt, de azt a kétvágányú szakasz miatt nem kell megvárni

Menetrendtől függ, hogy hol találkoznak a szerelvények. A következő ilyen a II-es kórháznál volt, a villamosok egyszerre értek ide. Az újonnan telepített váltók természetesen fűtöttek

Vadaspark végállomás, a villamos a szükség-vezetőállásról vezetve tolatva jár ki a peron mellé

A Vadasparknál két peront hoztak létre, háttérben a 3F megállója látható

A járható szakasz vége, az egyvágányú villamosok miatt hazánkban szokatlanul, baljáratú lesz a megálló

A 3F önálló részéhez csak a legszükségesebb helyeken nyúlnak hozzá. A Belvárosi temető megállóhely második vágányát ismét használatba veszik, ahol jelenleg is épül a magasperon

A Kereskedő köz megállóhelyen járunk, a magasperon mellé uniós előírásoknak megfelelően vakvezető sáv is tartozik

Delta építése a Fonógyári úton, a 3F várhatóan márciusban indulhat újra

Talán ezek, a Bengáli által járt vonalakra jellemző irányhibák is eltűnhetnek

A pályafelújítás befejezéséig 3F jelzéssel autóbuszok pótolnak, amelyek a Vadasparkig hasonló jelzéssel közlekedő villamosokhoz csatlakoznak mind a két irányba

A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése című projekt harmadik fő eleme a 8-as trolibusz meghosszabbítása a Tisza Lajos körúton keresztül a klinikáig. A hosszabbítás fő szerepe, hogy az oktatási intézményeket és az egészségügyi létesítményt ellátását közvetlenül is megoldják. A 8-as trolin lehetőség szerint csak alacsonypadlós járművek közlekednek. A vonal érdekessége, hogy az Anna kúttól a villamosvágányokon halad, ezzel Magyarországon ismeretlen megoldást választottak.

A 8-as troli végállomása a Klinikáknál található a 3,7 kilométeres új szakaszon négy megálló épült

A korábban említett megoldás, a trolibusz és a villamos felsővezetéke tökéletesen megfér egymás mellett. Érdekesség, hogy a Tisza Lajos körút 2004-es felújításakor már úgy alakították ki a felsővezeték-tartó oszlopokat, hogy azok fogadhassák a tervezett 8-as trolit

A fejlesztés negyedik eleme a 10-es trolibusz megépítése, amely a város második legforgalmasabb buszjáratát, a 10-es buszt váltja ki, részben új útvonalon. A tarjáni Víztorony tértől induló járat a Csongrádi sugárúton éri el a trolihálózatot, majd a tervek szerint a 8-as vonalat követve szintén a klinikáig fog közlekedni. A vonal már teljes egészében készen van, de járműhiány miatt még nem járnak rajta trolik, addig a Tisza Volán változatlanul járatja a 10-es buszt.

A 10-es troli leendő végállomása a Víztorony tér már várja a környezetkímélő járműveket, de azok beszerzéséig még várni kell. Tervek szerint az Ikarus és a Skoda közösen gyárthatja az alacsonypadlós, csuklós kocsikat. A felvételeket Óvári Péter készítette

Az említett vonalak mellett megújul a 4-es villamos eddig kimaradt szakasza a Tisza Lajos körúton és a József Attila sugárúton. A vonalon végig a korábban említett magasperonok épülnek, amelyek csatolt villamosok fogadására is alkalmasak lesznek. A felújítás idén kezdődik.

Szeged ezek mellett több trolivonalat is tervez, többek között az 5-ös újszegedi bővítését a volt kendergyárig, illetve a Mars téri buszállomás áttelepítését követően a Kálvária sugárút és a Móravárosi sugárút csomópontjáig a 7-es trolit elvezetnék idáig. Tervek között szerepel a 11-es busz trolisítása is, de ezekre jelenleg nem volt keret. A projekt összköltsége 25 milliárd forint, amelynek 85 százalékát az Európai Unió támogatásából fedezték.