Szennyezés a rendszerben

iho/repülés   ·   2018.12.31. 15:10
fokker_iran0

Az iráni Qeshm Air légitársaság EP-FQF lajstromjelű Fokker 100-asa február 16-án Teheránból tartott Mashad repülőterére, a QB-1202-es járatot teljesítve, 104 fővel (97 utas és7 főnyi személyzet) a fedélzetén. A 31R pályát közelítették meg, amikor az első tiszt kiengedte a futóműveket. Ekkor azonban kiderült: a bal főfutó kiengedett és rögzített állását visszajelző lámpa nem gyulladt ki. A pilóták megszakították a leszállást, majd várakozó légtérbe repültek, hogy megpróbálják orvosolni a problémát. Ezt semmilyen módszerrel nem sikerült megoldani: hiába voltak még a nagyobb túlterhelésű manőverek is, a futómű nem nyílt ki teljesen. Ezt látták a repülőtér fölött végrehajtott, kis magasságú és sebességű áthúzás során a földről figyelő szakemberek. A gép végül a probléma észlelése után fél órával, az üzemanyagot kifogyasztva a félig kinyílt bal futóval hajtott végre kényszerleszállást. A jobb futóra és az orrfutóra érkező gép bal szárnyát a lehető legtovább tartották a levegőben a pilóták, s végül a szikraesőben szárnyvéggel is talajt fogó gép a pálya bal szélén megállt. A kimenekítésben szerencsére senki nem sérült meg, de a gép eltávolítása során a kevésbé hozzáértő helyi műszakiak daruzási akciói miatt a leszálláskor a bal szárnyszerkezetében és féklapjain megrongálódott Fokker szerkezetében újabb, immár komoly sérülések léptek fel.

A most nyilvánosságra került vizsgálati eredmények szerint megállapítható: a bal futómű a hidraulikus rendszerébe jutott külső szennyeződés miatt nem működött megfelelően. Az idegen anyagok a korábban végrehajtott „C” szintű javítás során kerültek a csövekbe. Emellett megsérült egy szűrő is, így a fellépő eltömődés miatt a hidraulikus nyomás nem volt elegendő a futómű biztonságos kinyitásához és rögzítéséhez. A jelentés szerint a Qeshm Air nem sokkal az eset előtt kapta meg az engedélyeket, hogy saját műszaki állományával hajtsa végre a típus „C” szintű nagyjavítását Mashadban, melyet korábban szintén itt, de az Iran Asheman Airlines műszaki bázisán és szakembereivel végeztettek el – vélhetően drágábban. Emiatt azonban sem a szerelőknek, sem az őket ellenőrzőknek nem volt megfelelő rutinjuk a hiba felismeréséhez, s ezt tetézte a hanyag munkavégzés és visszaellenőrzés is.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek