Szereljünk föl kamerákat! Ennyibe kerül! Akkor mégse...

MTI/iho   ·   2015.07.13. 13:45
kamera00

A MÁV kilencvenkilenc vasúti–közúti kereszteződésbe akart kamerákat telepíteni, de a nyílt közbeszerzésre érkezett három ajánlat közül a legelőnyösebb is közel háromszorosa volt a rendelkezésre álló összegnek, így a tender eredménytelen lett.

A vasúttársaság a Közlekedés Operatív Program keretében, a „MÁV Zrt. közlekedésbiztonsági projektjei” címmel írt ki pályázatot. A kamerával felszerelt vasúti átjárók az ország egész területén megtalálhatók lettek volna.

Talán majd legközelebb...

Az ajánlattevők a következők voltak: Dunántúli-Metalelektro Konzorcium, amelynek tagjai a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft., valamint a Metalelektro Méréstechnikai Kft. voltak; a magát egyszerűen Konzorciumnak nevező három cég, a Senit Kft., a Rail Safe Kft., valamint a Vágány-Szerviz Kft.; és egyedüli ajánlattevőként a Termini-Rail Kft.

A közbeszerzési eljárás azért lett eredménytelen, mert az ajánlatkérő mindössze 202 millió forinttal rendelkezett, ezzel szemben az összességében legelőnyösebb ajánlat – ez a Dunántúli-Metalelektro Konzorciumé – nettó 598 millió forint volt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek