Szerencs és fordulás

Károly Szabolcs   ·   2015.07.26. 16:15
400px_szerencs

Egyrészt az elmúlt hónapok során lassújelek tömkelegével teletűzdelt Mezőzombor–Nyíregyháza szakasz gatyába rázásához szükséges teljes vágányzár miatt vonatpótló buszok közlekednek Szerencs és a szabolcsi megyeszékhely között. Továbbá a Nagyút–Mezőkeresztes-Mezőnyárád szakasz jobb vágánya is ki lett zárva a forgalomból az eredeti pályaállapotok visszaállításához szükséges felújítás miatt – igaz, a főváros felé vezető, a Bükkábrányból Visontára tartó rakott tehervonatok által jócskán meggyötört bal vágány még rosszabb állapotban van, annak felújítása viszont egy másik projekt során megy majd végbe.

A többes vágányzár miatt teljesen átalakult a vonal távolsági menetrendje. Az intercityk és a Miskolc–Nyíregyháza viszonylatú személyvonatok Szerencsen fordulnak. A sátoraljaújhelyi sebesvonatoknak – a balatoni átlós vonatpártól eltekintve – Miskolc helyett szintén Szerencsen zajlik a gépcsere, Füzesabonyban pedig egy fél órát várakoznak, hogy a munkálatok miatt létrejött szűk keresztmetszet előtt maguk elé engedjék a velük egy irányba közlekedő intercityt. Továbbá korábban indulnak Sátoraljaújhelyről, és később is érkeznek meg oda. Az intercityk Szerencsről tíz perccel hamarabb indulnak a főváros felé, onnan pedig szintén tíz perccel később érkeznek.

A Mezőzombor–Nyíregyháza szakasz átépítése miatt a személy- és intercity-vonatok egyik végpontja Szerencs lett, de a sátoraljaújhelyi sebesek nagy része is Miskolc helyett Szerencsen gépcserézik, ahogy a július 24-én fél óra késéssel érkező 522-es számú vonat is.<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(a szerző felvételei)

A távolsági vonatok módosítása miatt a Miskolc és Szerencs, valamint a Szerencs és Sátoraljaújhely között közlekedő személyvonatok menetrendje is jelentősen megváltozott: előbbiek az alapmenetrendhez képest (minden óra 35 perc) közel húsz perccel később (minden óra 53-kor) indulnak Miskolcról, vissza pedig húsz perccel korábban, óra 45 helyett 25-kor indulnak. Utóbbiak óra 15 perc helyett 42-kor indulnak a szlovák határállomás felé, és visszafelé is húsz perccel hamarabb közlekednek.

Miskolc és Szerencs között a menetrenden is húztak picit, igaz, csak egyetlen percet, azonban a szerencsi gépcserének köszönhetően száz helyett százhússzal mehetnek a vonatok egészen Szerencsig. Az ideiglenes sebességnövelés miatt a nyíregyházi személyvonatokon általános, maximum százas tempóval használható, 20-07 sorozatú,  „klasszikus” Bhv-k is pihennek nyár végéig. Helyettük fülkés B kocsik, valamint termes By-ok és Byh-k közlekednek.

A pályakapacitás csökkenése természeténél fogva növeli az egyre elhasználtabbá váló miskolci vonal amúgy is hadilábon álló zavarérzékenységét, az elmúlt napok rekkenő hősége pedig tovább is fokozta a késéseket: minden nap napközben, délelőtt tizenegytől este hatig nyolcvan kilométer per órás sebességkorlátozást vezettek be Hatvan és Miskolc között, legalább negyed órás késést biztosítva minden érintett vonatnak.

Kinéztünk a vonal jelenleg félig-meddig végpontjának kinevezett szerencsi állomásra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek