SZMGSZ újratöltve

MTI/iho   ·   2016.09.27. 14:10

A jelen megállapodás elődjét, az SZMGSZ-t még 1951-ben kötötték egymással az akkori szocialista országok, Magyarország a rendszerváltás után, 1991-ben lépett ki – majd tíz évvel később vissza – az egyezményből. A megállapodást és mellékleteit 2015-ben érdemben módosították, ezek érintik a fogalommeghatározásokat, a terveken alapuló kötelező vasúti fuvarozást, a fuvarlevél tartalmai előírásait, a fuvarköltség és bírságok megfizetését, a fuvarozási határidőket, a feladó fuvarozó és az átvevő felelősségének kérdését, a kártérítés mértékét, illetve a megállapodás hivatalos nyelveinek felsorolását. Erről, és a 2016-ban született módosításokról szóló javaslatot tett Fónagy János, a Nemzeti fejlesztési Minisztérium államtitkára a Parlamentben. Fónagy emellett kiemelte a Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítését és a Balaton környéki vonalak (a déli parti 30-as felújításának befejezését és az északi parti 29-es tervezett korszerűsítését) fejlesztését is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek