Szmolenszki katasztrófa: sör a pilótafülkében

iho   ·   2015.04.12. 13:45
cim
2010 április 10-én a lengyel államfőt és kíséretét szállító Tu-154-es kormánygép az oroszországi Szmolenszk repülőterének környékén, nem sokkal a pálya előtt a sűrű ködben lezuhant, gyakorlatilag földnek ütközött. Lech Kaczinsky elnök, a kísérete valamint a személyzet halálával végződő katasztrófa azóta is hatalmas viták középpontjában áll, és a viták egyáltalán nem csak az orosz és a lengyel hatóságok között zajlanak ma is, például a gép roncsainak kiadatásáról: a lengyel belpolitikának is forró témája az elnök halála.

A történtek épp a napokban kerültek valamelyest új megvilágításba annak következtében, hogy a pilótafülke hangrögzítőjének felvételét lengyel szakértők újra analizálták, modernebb metodikával kezelték a hanganyagot, és ennek eredményeképp a korábbihoz képest harminc százalékkal több érthető szöveget sikerült kinyerniük.

Ami ebből most orosz és lengyel lapokban egy lengyelországi rádióállomás közlése nyomán felszínre került, erősen megtámogatja, amit elfogulatlan megfigyelők és szakértők eddig is nyilvánvalónak tartottak: a pilótákra igen erős nyomás nehezedett azért, hogy leszálljanak. Igaz, voltak olyan lengyel vélemények, amelyek ezt kereken tagadták, de a mostani kiegészítésekből egyértelműen kiderül, hogy a baleset előtt a lengyel légierő parancsnoka, Andrzej Blasik jelezte: ragaszkodik ahhoz, hogy a gép – az alkalmatlan időjárás, a sűrű köd ellenére – földet érjen Szmolenszk repülőterén, hogy az államfő és kísérete részt vehessen a katyni áldozatokról rendezett megemlékezésen.

A felvételen hallható, hogy a pilóták kifejezetten aggódnak a rossz meteorológiai körülmények miatt, de a külügyminisztérium protokollosztályának vezetője azt mondja nekik: addig kell próbálkozni, amíg nem sikerül. A légierő-parancsnok pedig így biztatja a személyzetet: „Ti ezt könnyen megcsináljátok”.

Az is kiderül az új átiratból, hogy a személyzetet kifejezetten zavarta mások jelenléte a pilótafülkében, többször elhangzott, hogy a kapitány csendet kér. Ehhez képest a fülkébe egy légiutaskísérő még sört is hozott valakinek, aki feltehetően nem tartozott a repülőszemélyzet tagjai közé, de ott volt velük.

A katonai ügyészség az új részletekről nem óhajtott nyilatkozni. Ami azért érthető, mert, amint erről portálunk is beszámolt, a lengyel ügyészek épp nemrég helyezték vád alá a szmolenszki toronyban a katasztrófa idején szolgálatot teljesítő két irányítót, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy noha nincs reményük arra, hogy valóban végrehajtsák az eljárást a vádlottak ellen, a közvéleményt újra megerősítsék abban, hogy a gép az oroszok hibájából szenvedett katasztrófát.

Lengyelországban, részben politikai pártállástól függően, most is tartja magát az a hit, amit már a katasztrófa pillanatától sokan hangoztattak, miszerint valójában, valamilyen módon, az oroszok szándékosan idézték elő az elnöki különgép lezuhanását Az elhunyt államfő ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski, jelenleg az ellenzéki Törvény és Igazság Párt vezére, azzal vádolja szóvivője útján a kormányt, hogy szándékosan szivárogtatta ki az információkat a baleset ötödik évfordulóján.

Nos, kétségtelen: ha világossá válik, hogy a pilótákat a gépen utazók szinte belekényszerítették a katasztrófába, azzal erősen csökken az elhunyt államfő meggyilkolásáról szóló történetek hitele, ami persze a testvére politikusi nimbuszára is árnyékot vet – nem sokkal a lengyelországi parlamenti választások előtt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek