Szökött villamos: felmentették a vezetőt

MTI/iho   ·   2017.09.26. 07:58

A bíróság megállapította, a villamosvezető a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértést elkövette. A történtek óta már több mint két év eltelt, így a szabálysértés elévült. A vádirat szerint a jelenleg 49 éves nő 2014. augusztus 26-án reggel 7 órakor hajtott ki a szegedi Pulz utcai kocsiszínből egy Tatra típusú villamossal. A remízből kiállva a vezető a villamos menetkapcsolóját nullás állásba helyezte, de az előírások ellenére az irányváltó kapcsolót nem állította át, és az áramkört megszakító kulcsot sem vette magához.

Leszállt, hogy a váltót kézzel átállítsa, közben azonban véletlenül egyes fokozatba tette a menetkapcsolót, így a villamos elindult. A vezető a jármű mellett futva próbálta kinyitni a bezáródó ajtót, de nem sikerült neki, így a villamos kihajtott az utcára, ahol a nagy sebesség miatt letört az áramszedője. A jármű egy forgalmas csomóponton, piros jelzésnél áthaladva mintegy 700 métert tett meg, végül a Kossuth Lajos sugárúton, egy peron mellett megállt.

A történtek után indult eljárás során a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakemberei rekonstruálni tudták a helyzetet, és kiderült, a villamos elindulását a járművezető figyelmetlensége mellett egy műszaki hiba tette lehetővé.

A bíróság ügyészi indítványra mentette fel a vádlottat, mivel jogszabályváltozás következményeként a villamosközlekedés a korábbiakkal ellentétben nem vasúti üzem, a történtek pedig a közúti közlekedésre vonatkozó rendelkezések alapján – mivel személyi sérülés nem történt – szabálysértésnek minősülnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek