Szolgálatba állhat Kína legfejlettebb tengeri kutatóhajója

MTI/iho   ·   2015.04.26. 12:08

A 4700 tonnás Kohszüe (Tudomány) elnevezésű vízi jármű egyaránt képes mélytengeri és nyílttengeri feltárásokra, kutatásokra. Tervezéséhez, illetve megalkotásához 2007-ben kezdtek hozzá. Ez az első saját fejlesztésű, független kínai szellemi tulajdont képviselő tengeri expedíciós kutatóhajó – hangsúlyozta a CAS Hszinhua hírügynökség által ismertetett közleménye.

A Kohszüe csaknem 100 méter (99,8) hosszú, legszélesebb vonalán 17,8 méter a távolság, és egyszerre 15 ezer tengeri mérföld (27 ezer 780 kilométer) megtételére képes. A hajót felszerelték ember nélküli merülőkabinokkal, mélyvontatású kutatóeszközökkel és mélytengeri élő felvételek készítésére, illetve közvetítésére alkalmas berendezésekkel, kamerákkal.

A hajó az akadémia oceanológiai intézetének igazgatója szerint általános tengeri és tengeri technológiai kutatásokban fog részt venni, egyfajta vízfelszíni mobil laboratórium szerepét fogja betölteni. A Kohszüe próbaüzeme 2013 januárjában indult és a jelentések arról számoltak be, hogy sikeresen teljesítette küldetését, a rendkívüli körülmények, az olaj, a gáz és egyéb erőforrások mélytengeri kutatását. Kína az elmúlt években különös figyelmet szentelt a tengeri kutatásoknak. Sajtójelentések szerint 8 ezer tonnás jégtörőhajója most van építés alatt, elődje az ukrán építésű Hszüelung sarkvidéki kutatásokban vesz részt.

A múlt hónapban fejezte be az Indiai-óceánon 120 napos expedícióját az emberes mélytengeri merülőkabin, a Csiaolung, amely egyebek mellett hidrotermális folyadékok mintáit gyűjtötte és a mélytengeri világ biológiai sokféleséget térképezte fel. A kínai gyártású merülőeszköz 2012-ben állította be merülési rekordját, a 7062 métert.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek