A Class 745-ös és Class 755-ös sorozatú, duálüzemű, motorvonatok kocsiszekrényeit serényen építi a Stadler szolnoki bázisa. Az első elkészült vázak nemrég érkeztek meg a gyártó svájci, bussnangi üzemébe, ahol a részegységek beépítését, valamint a készre szerelést követően indulhatnak is az Egyesült Királyságba. Az első szerelvények a tervek szerint 2019-ben állhatnak forgalomba.

Szolnokon épülnek az Abellio Greater Anglia Flirtjeinek kocsiszekrényei. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Railway Gazette)

A Stadler még 2016 októberében kötött megállapodást ötvennyolc Flirt UK-szerelvény szállítására (összesen 378 kocsi). A hatszázmillió font, körülbelül 213 milliárd forint értékű kontraktus a svájci gyártó első megbízása az Egyesült Királyságból. A Global Rail News arról ír, hogy a megrendelés négy motorvonat-verzióra szól. A tizennégy háromrészes Class 755/3-as és a huszonnégy négyrészes Class 755/4-es vonat duálüzemű lesz, vagyis felsővezetékről és dízelmotorral egyaránt hajthatók. A regionális kivitelű vonatok Norfolk, Suffolk, Cambridgeshire és Essex megyékben, helyi forgalomban szolgálják majd az utasokat. A tíz tizenkétrészes Class 745/0-as, csak villamos üzemű motorvonatot a London–Ipswitch–Norwich útvonal intercityjein lehet majd keresni, a további tíz, szintén tizenkétrészes, elektromos Class 745/1-es pedig a standstedi repülőtér Stansted Express-járatait fogja járni. A légkondicionált, új szerelvényeken USB-csatlakozókat és gyors wifit lehet majd használni, az utastájékoztatásért nagyméretű kijelzők felelnek, a mobiltelefonokat vagy laptopokat pedig hálózati csatlakozókkal lehet majd tölteni.

Az East Anglia-franchise jelenlegi üzemeltetője az Abellio-leányvállalat Abellio East Anglia társaság. A 2012 februárja óta Greater Anglia elnevezés alatt működő cég az eddig használt járműflotta teljes megújítását tűzte ki célul, ennek során ezernegyvenhárom kocsinyi gördülőállományt cserélnek le. A Greater Anglia 2016 októberétől kilenc évig felel az East Anglia-szolgáltatásért. A Stadler-szerelvényeken felül a Bombardier-től is vásárolnak vonatokat: szintén 2016 őszén rendeltek meg huszonkét tízrészes és nyolcvankilenc ötrészes, elővárosi verziójú Aventra villamos motorvonatot. Az összesen kilencszázmillió font (háromszázhúszmilliárd forint) értékű üzletet az Angel Trains lízingcég, valamint az Ausztrál Nemzetközösségi Bank finanszírozza. Az angliai Derbyben megépülő járművek 2020-tól közlekedhetnek – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!