Szolnokról Sopronba

Tevan Imre   ·   2012.04.12. 11:20
2-001

E sorok írója a Gyík nevet javasolná a majdani nagyszemű zöld-sárga motorvonatoknak, ha nem lenne már egyrészt ez a név foglalt (M63), másrészt nem vélné úgy a vasútbarát közönség szűkebb keblű fele, hogy holmi újságíró nincs autorizálva a keresztapaságra.

A látványtervek a Stadlertól illetve a GYSEV-től származnak

Úgyhogy ehelyett inkább szorítkozzunk arra: a képeinken látható ábrázatú lesz a Rába-vasút négy Flirtje, vagy majdnem ilyen, hiszen kisebb változtatások még elképzelhetőek a színterven, amelyet a gyártó Stadler által felajánlott verziók közül választott, majd alakított tovább a GYSEV.

A svájci cégnek az első példány szállítására 620, a negyedikére 710 napja van azt követően, hogy április 12-én délelőtt Dávid Ilona, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. elnök-vezérigazgatója és Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója aláírta a szerződést. Az első vonatnak tehát 2014 elején kell megérkeznie, és áprilisban már teljes lehet az apró flotta.

A közbeszerzési tender csak másodszor volt eredményes. Mindkét kiírásnál csupán egyetlen cég, a Stadler tett ajánlatot, a többi szóba jöhető gyártónak a jelek szerint vagy nincs megfelelő, referenciával és engedéllyel bíró villamos motorvonata, vagy a kisebb tétel nem keltette föl az érdeklődését. A svájciak tehát látszólag magukkal versenyeztek, valójában az árat kellett lejjebb szorítani.

Még pontosabban a zöld-sárga vasút igazította a két kiírás között a saját pénztárcájához az igényeit. Először ugyanis a MÁV hatvan Flirtjénél többet tudó motorvonatokra írták ki a tendert, például kétáramnemű, vagyis az ipari frekvenciás magyar (25 ezer voltos, 50 periódusú) és a germán (15 kilovolt, 16,7 hertz) villamosítási rendszerre is alkalmas járművekre.

Csakhogy az ilyen motorvonat drága lett volna, nem is csak a többletberendezések konkrét ára, hanem az új típus mindössze négy példányra eloszló tervezési és engedélyeztetési költsége miatt.

A második kiírásnál a zöld-sárgák lemondtak tehát a pluszokról, így a Stadler már egy kész termékkel, a MÁV-nál öt éve üzemelő, akár magyar kivitelűnek is nevezhető (és a kor követelményeinek megfelelő felszereltségű: klímával, utastájékoztatóval, kerekes székkel is használható mosdóval felszerelt), négyrészes, kétszáz ülőhelyes Flirttel tudott pályázni a GYSEV számára is elfogadható árral. A GYSEV szerelvényei (természetesen a fényezésen kívül) csupán a biztosítóberendezésben (a vonalon Indusi működik) és az ülések közötti karfában térnek majd el a piros Delfin-testvérektől.

A négy motorvonat végül egyenként 5 millió 83 ezer euróba (mostani árfolyamon körülbelül 1,52 milliárd forint), azaz összesen 20,332 millió euróba kerül. Az ár tehát lényegében azonos a MÁV-tenderen alkalmazott értékkel. A beszerzés része a GYSEV nagy, 85 százalékban az Európai Unió finanszírozta projektjének, amely a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vasútvonal teljes felújítását is tartalmazza. Ezen belül a Flirtök beszerzését teljesen az EU állja, mondta Dávid Ilona az aláíráskor. A motorvonatokat tehát itt fogják (az uniós pénzek miatt itt is kell) alkalmazni, így talán nem túl nagy hátrányt jelent, hogy a regionális vasút osztrák vonalain nem tudja bevetni őket. Természetesen a 15 és 21-es vasútvonal forgalmára sem lesz elég ez a négy motorvonat, de ezek nélkül biztosan „meghalnánk”, mondta Dávid Ilona.

A négy szerelvény kocsitestét Szolnokon, a Stadler gyártóművében fogják elkészíteni, sőt, ha a cég magyarországi tervei a legoptimistább változat szerint valósulnak meg, akkor a Tisza partján már dolgozni fog a végszerelde is, ebben az esetben pedig természetesen a GYSEV Flirtjeit is Szolnokon szerelik össze.

Tetemes lesz a Stadleren kívüli hazai hozzáadottérték-hányad is: a kompresszorok, a fékberendezés, az utastájékoztató és talán az ülések is Magyarországon készülnek majd, hangsúlyozta Dunai Zoltán.

Kapcsolódó hírek