Szombaton egész napra bezár a Nyugati

iho/vasút   ·   2018.03.21. 17:20
nyugati_penztarcsarnok0

A munkálatok a váci, a veresegyházi, az esztergomi, a debreceni, a szegedi és a lajosmizsei vonalakat érintik. A pályaudvart szombaton teljesen lezárják, de néhány vonatot már 23-án este és 25-én délelőtt is érintenek a menetrendi változások. A vonatok ideiglenes végállomásai és a Nyugati pályaudvar, illetve a belváros között a BKK és a MÁV-HÉV járataival érdemes utazni.

A forgalomkorlátozás oka egy korábban ideiglenesen megjavított felsővezeték, amely a Vágány utca melletti pályaszakaszon, a pályaudvarra vezető vágányok felett keresztben húzódó tartószerkezeten található, ezért minden ki- és bevezető vágányt érint. A végleges és biztonságos helyreállítás érdekében a teljes felsővezeték-hálózatot feszültségmentesíteni kell. Egy újabb meghibásodás több napra megakadályozná a vonatközlekedést, ezért a lehető legkorábbi időpontot választották a karbantartásra, amikor már az időjárás is lehetővé teszi a sérült szakasz cseréjét. A vonatforgalom szünetelése lehetőséget ad olyan karbantartásokra is, amelyek csökkentik az esetleges meghibásodások számát. Egyszerre csaknem négyszáz szakember dolgozik az idénre ütemezett pálya-, biztosítóberendezési- és ingatlan karbantartási feladatok gazdaságos és megfelelő minőségű kivitelezésén, mivel ezek a tevékenységek üzemszünet alatt gyorsabban és hatékonyabban végezhetőek. Alapvető cél az üzemzavarok minimálisra csökkentése, a meglévő sebességkorlátozások felszámolása, melynek köszönhetően javulhat a menetrendszerűség és megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés. A pályaudvaron üzlethelyiséget bérlők részére a lezárás idejére vonatkozó bérleti díjat kompenzációként jóváírja a vasúttársaság a következő számlával.

A Nyugati karbantartása miatt március 24-én, szombaton az esztergomi és váci vonatok budapesti végállomása Rákosrendező lesz. A szobi zónázókat Rákosrendezőn összeforgatják a ceglédi zónázókkal (forrás: MÁV-Start Zrt.)

A felsővezeték végleges helyreállításán kívül az egynapos lezárás számos karbantartás összehangolt elvégzését teszi lehetővé, mivel ezek a munkák sokkal gyorsabban és hatékonyabban végezhetők üzemszünet alatt. Ilyen például a felsővezetéki berendezések, előfűtések átvizsgálása, a transzformátorállomások, valamint a felsővezeték-tartóoszlopokon található térvilágítási lámpatestek karbantartása, a világítás hatékonyabbá tétele. Biztosítóberendezési területen mérik a villamos és mechanikus állítású váltók műszaki paramétereit, ami lehetővé teszi a váltóállító-szerelvények műszaki állapotának meghatározását. Ennek ismeretében olyan beavatkozások is elvégezhetőek, mint például a használtabb állapotú váltóállító szerelvények cseréje, aminek révén csökken az üzemzavarok száma és javul a biztonság. Síncseréket és aljcseréket végeznek a fővágányok esetében, míg a tárolóvágányokra vezető szakaszokon kitérőfákat cserélnek, valamint sínhibákat szüntetnek meg. Két helyszínen nagy munkagépekkel ágyazatrostálásra és kapcsolódó kiegészítő munkálatokra kerül sor a sebességkorlátozások megszüntetése érdekében. Az irányítótoronyban, a víziközmű-hálózaton és a perontetőn is javításokat végeznek. A homlokzatokat átvizsgálják, hogy megelőzzék a vakolathullást, és megtisztítják a csarnok üveg- és falfelületeit.

A legfontosabb menetrendi változások:
  • A Budapest–Esztergom (2-es) vonalon a vonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek.
  • A Budapest–Vác–Szob (70-es) vonalon a zónázó vonatok megállnak Felsőgöd, Dunakeszi-Gyártelep, Rákospalota-Újpest, Istvántelek megállóhelyeken rákosrendezői tartózkodással, majd folytatják útjukat Zuglón át a Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vonalon a ceglédi állomásig. A személyvonatok Rákosrendezőről indulnak és oda is érkeznek. A reggeli gyorsított vonatok Vác felől Rákospalota-Újpestig közlekednek.
  • A 70-es vonalon közlekedő nemzetközi vonatok a Keleti pályaudvarról indulnak és oda érkeznek. Néhány vonat március 23-án este 18 óra 30-tól a Keletibe érkezik és 25-én 9 óra 25-ig onnan indul.
  • A Budapest–Veresegyház–Vác (71-es) vonal járatai Rákospalota-Újpest állomásról indulnak és addig közlekednek.
  • A Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza (100-as), illetve a Budapest–Cegléd–Szeged (140-es) vonalon közlekedő valamennyi intercity, illetve a lajosmizsei (142-es vonal) személyvonatok Zugló megállóhelyről indulnak és a végállomásuk is Zugló. A sebesvonatok Kőbánya-Kispestről indulnak és oda is futnak be. A zónázó vonatok összevonva közlekednek rákosrendezői tartózkodással, majd folytatják útjukat a 70-es vonalon Szobig. A monori személyvonatok Kőbánya-Kispestig járnak és onnan indulnak. Néhány vonat már március 23-án este csak Zuglóig, illetve 25-én hajnalban csak Zuglótól közlekedik.

A ceglédi és a szobi zónázó vonatokat egymásba forgatják, közvetlen járatok könnek létre, a nyíregyházi és szegedi intercityk, valamint a lajosmizsei személyvonatok Zugló megállóhelyről, a záhonyi sebesvonatok pedig Kőbánya-Kispestről indulnak és oda is érkeznek

A Nyugati pályaudvar lezárásának idejére a MÁV-Start és a BKK az alábbi járatokat és útvonalakat javasolja:

  • A BKK szombaton közlekedteti a 12M jelzésű villamost is, így Rákospalota–Újpest vasútállomásról a Lehel térig közlekedő 12M és 14M metrópótló villamosokat lehet igénybe venni.
  • Rákospalota-Újpest vasútállomásról a belváros felé közlekedők a villamosokról Újpest-Központnál, vagy Lehel térnél szállhatnak át az M3-as metrópótló autóbuszra.
  • Újpest vasúti megállóhelyről és Kőbánya-Kispest vasútállomásról a belváros felé az M3-as metrópótló autóbuszokkal lehet utazni.
  • Aquincum megállóhelyről a H5-ös HÉV-vel is el lehet jutni a belváros felé.
  • Zugló vasútállomásról az 5-ös, 7-es, 7E, 8E, 110-es, 112-es, 133E autóbuszokkal a belváros felé, az 1-es villamossal pedig a Hungária körúton lehet továbbutazni.

Az érintett vasútvonalakon és a csatlakozó vonalakon, március 23-tól március 25-ig érvényes módosított menetrendek már megtekinthetőek a vasúttársaság honlapján. A MÁV-Start arra kéri utasait, hogy figyeljék az állomásokon kihelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. Az utasok tájékozódhatnak továbbá a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is, a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívhatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es számot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek