Szombattól mobilitási hét: rendezvények, kedvezmények

iho.hu   ·   2018.09.14. 13:45
mobilityweek18-400

Idén szeptember 16. és 22. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2017-ben is több mint kétszáz település vett részt a programokban, amivel Magyarország – közel ötven ország versenyében – a harmadik helyen végzett. Az Európai Mobilitási Hét kampányának hazai koordinátora az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az idei év mottója: „Mix and move!” Témája: közlekedési multimodalitás.

A kampány egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az ésszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. A közlekedését felelős tárca régóta azon dolgozik, hogy a kerékpárutak folyamatos építésével, a közösségi és az elővárosi közlekedés szolgáltatásainak fejlesztésével hozzájáruljon ehhez a fontos célhoz. Az Európai Mobilitás Hét programjaiban bármelyik települési önkormányzat (város, község vagy fővárosi kerület) részt vehet. Az EMH Kartáját aláírva a polgármester azt tanúsítja, hogy az általa vezetett település  erőfeszítéseket tesz a fenntartható mobilitás támogatására és népszerűsítésére.

A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ 2018. szeptember 16. és 22. között immár tizenhetedik alkalommal rendezi meg az Európai Mobilitási Hetet. A programsorozat fő rendezvénye, az Andrássy út teljes egészét megtöltő Mobilitási Hétvége szeptember 15–16-án lesz, ahová idén is többszázezer látogatót várnak. A Erzsébet tértől a Bajza utcáig tartó 2x2 sávos utat teljes szélességében lezárják az autós forgalom elől és programokkal, aktivitásokkal, koncertekkel és a budapesti közösségi közlekedési eszközök kiállításával várnak több százezer látogatót.

A budapesti mobilitási hétvége helyszínei (forrás: bkk.hu)

Az Oktogonon lesz a Mobilitási Nagyszínpad, azon túl az Innovációs és Technológiai Minisztérium területe, majd a MÁV és Volánbusz gyermekprogramokat és kiállított autóbuszokat tartogató szakasza. Még tovább haladva a Kodály Körönd felé a GYSEV és a Civil Korzó kap helyet, a köröndön Terézváros Korzója. Az Erzsébet tér és az Opera között Nemzetközi Streetfood Fesztivál lesz, onnan az Okotogonig pedig a Budapesti Közlekedési Központ területe.

A MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. az Európai Mobilitási Hét teljes ideje alatt (2018. szeptember 16–22.) díjmentes kerékpárszállítási lehetőséget biztosít utasai számára erre alkalmas hazai járatain. A 2018. szeptember 22-i Autómentes Napon a forgalmi engedélyüket bemutató gépjármű-tulajdonosok és -üzembentartók a forgalmi engedély felmutatásával díjmentesen utazhatnak a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. hazai nem feláras vonatain, másodosztályon. Első kocsiosztály igénybevétele esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni, feláras vonattal történő utazáskor pedig szükség szerint pót- és helyjegyet kell váltani.

E hétvégén rendezik a Nemzeti Vágtát is, ami a Hősök tere és a Dózsa György út forgalmának korlátozásával jár. A rendezvények miatt szeptember 14-én (pénteken) délutántól 17-én (hétfőn) hajnalig teljes hosszában lezárják az Andrássy utat. A lezárások miatt módosul a 20E, a 30-as járatcsalád, a 105-ös és az éjszakai 979-es autóbusz, valamint a 75-ös, és a 79-es trolibusz közlekedése. A lezárt szakaszon belül az Oktogonnál és a Bajza utcánál minden forgalmat átengednek; az Izabella utcánál és a Nagymező utcánál csak a BKK járatai mehetnek át. A többi, Andrássy út felé vezető keresztutca zsákutca lesz. A Hősök terére, a Dózsa György út Podmaniczky utca és Városligeti fasor közötti szakaszára, az Állatkerti körút Gundel Károly út és Hősök tere közötti szakaszára, valamint a Kós Károly sétányra gépjárművel nem lehet ebben az időszakban behajtani. A további menetrendi változásokról a BKK honlapja ad részletes tájékoztatást.

Az Európai Autómentes Nap hivatalosan szeptember 22-én lesz. A mobilitási hét alkalmából Egerben, Miskolcon, Kecskeméten és több már városban is rendeznek eseményeket: eljutási verseny, futóverseny, foglalkozások, előadások és számos más dolog várja az érdeklődőket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek