Szuper biztber a török korridorvonalra

iho/biztos út   ·   2016.09.10. 16:15
trackguard0

A Fekete-tengernél levő török kikötővárost és a közép-anatóliai vasúti csomópont vonalának modernizálása azt jelenti, hogy a jelzőberendezések korszerűsítésével a maximális sebességet 70-ről 120 kilométer/órára növelik. A Samsun és Kalin közötti utazás ideje így kilenc óráról ötre csökken. Az ütemterv szerint a vonalat 2017-ben helyezik üzembe.

A Siemens szállítja a Trackguard Westrace elektronikus biztosítóberendezési rendszert, a váltóállító hajtóműveket, a sorompótechnológiát, a kommunikációs technológiát, valamint az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) 1-es szintjének megfelelő eszközöket a vonal harmincegy állomására. A szerződés tartalmazza a Samsunban található forgalomirányító központ felszerelését is.

Trackguard biztosítóberendezés rutinellenőrzése. Ennek a még modernebb változatai kerülnek a Samsun–Kalin elágazás-vonalra (fotó: Siemens)

Az utóbbi években a Siemens számos törökországi vasút- és metróvonalat szerelt fel jelző- és forgalomirányító berendezéseivel, például az isztambuli metró 1-es vonalát. A huszonöt kilométer hosszúra bővített vonal automatizálását is a cég végezte el; az új szakasz még 2012-ben nyílt meg az utasforgalomnak. A fővonali közlekedést illetően a Siemens ETCS technológiát szállít a Bandirma és Menemen közötti szakaszra, valamint Törökország egyik legfontosabb nagysebességű vasútvonalához, az ipari központként ismert Konya és Ankara, a főváros közötti vonalra. A 2013-ben megnyílt Marmaray alagút összes jelzés- és vezérlés-technológiai berendezését is a németek szállították. Az alagút a világ egyik legnagyobb közlekedési infrastruktúra projektjének alapvető fontosságú eleme. A Boszporusz alatt vezet át, összekötve az európai oldalon létesített vasútvonalakat az Isztambul ázsiai részén levőkkel.

A tízezer kilométernél is hosszabb török vasúthálózat évente körülbelül 150 millió utast szállít. A vasúthálózatnak kevesebb, mint tíz százaléka kétvágányú. Ezért Törökország a vasúthálózat gazdasági teljesítőképességének növelését tervezi a szállítási és logisztikai szektor megerősítésével. A Marmaray-hoz hasonló projektekkel, a különféle nagysebességű kapcsolatok bővítésével, valamint a vasútállomások modernizálásával a török vasúttársaság kézzelfogható célokat tűzött ki a következő évekre. Az ötéves tervben szerepel a hagyományos vasúthálózat kibővítése 8770 kilométerről 10 ezer 556 kilométerre, valamint a nagysebességű vasúthálózat hosszának növelése 888-ról 2496 kilométerre 2018-ig. Ehhez körülbelül 20 milliárd eurót kell beruházni az építési munkálatokba, és be kell szerezni a megfelelő vasúti technológiát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek