Szuper Lódarazsakat kapnak a Kék Angyalok!

iho   ·   2018.08.15. 16:00
cim2

A világ egyik legismertebb katonai köteléke, az USA haditengerészetének Blue Angels formációja korosodó F/A-18-asait ugyanennek a típusnak a modernizált és méreteiben illetve teljesítményében is megnagyobbított változatának példányaira válthatja. Az E/F Szuper Lódarázs változatokról a döntés érdekes mód nem a kötelék vagy a Navy bejelentéseként került napvilágra, hanem a védelmi tárca szerződéseit tartalmazó weboldalon.

A Boeing és a DoD megállapodása kilenc együléses E és két kétüléses F átalakításáról szól, utóbbiakat rendszerint fotózásra, VIP-repülésekre illetve az egyes helyszínek előzetes felmérésére használják az Angyalok. Az összes gépen 2021 végéig kell St. Louisban elvégezni a módosításokat, 17 millió dollár értékben. Vagyis természetesen meglévő példányok átalakításáról és átadásáról van szó, nem új gépekről, amelyek egy példánya alapáron 70 millió körüli lenne.

Azért a Kékek a mostani öreg gépekkel is szépen és szorosan repülnek...

Ami a módosításokat illeti, az egyik legfontosabb annak a forgó csőköteges  gépágyúnak a kiszerelése, amely a Lódarázs egyik alapvető fegyverzete, viszont be kell építeni a gépekbe azt a füstgenerátort, a szükséges olajtartállyal együtt, amelynek révén a kötelék figurái még látványosabbak. Egy további érdekes módosítás a botkormány működtetésében a szoros kötelékrepülést teszi lehetővé, nagyobb kitérítésekkel kisebb korrekciókat lehet végrehajtani (hírek szerint a C-17-eseken is van ilyen megoldás).

És persze a leglátványosabb változás a gépek jólismert kék-sárga festése lesz. Ugyanakkor szükség esetén, amint a másik amerikai kötelék, a légierő Thunderbirds formációja esetében, a Blue Angels gépeit is 72 óra alatt vissza lehet alakítani standard harci gépekké, más kérdés, hogy képességeik teljes birtokában bevethetőek-e.

Nagyobb teljesítmény, látványosabb bemutató

Hogy a most használt gépeket, amelyeket a kötelék 1986(!) óta repül, le kell cserélni, már évekkel ezelőtt lehetett tudni, és korábban olyan tervek is napvilágot láttak, miszerint az új gépek valójában ugyanolyan, „hagyományos”, de keveset repült F/A-18-C/D-k lesznek. Ezzel szemben döntöttek most a továbbfejlesztett és modernizált, egynegyedével nagyobb és negyven százalékkal megnövelt hatótávolságú, erősebb hajtóművekkel repülő E/F változat mellett. Ennek magyarázata az lehet, hogy a tengerészet és a tengerészgyalogság számára a Trump-adminisztráció plusz pénzt és lehetőséget biztosít Super Hornetek beszerzésére (részben az F-35-ösök leszállításáának késése miatt), lesz tehát miből átadni a régebbi példányok közül a Kék Angyaloknak.

Ami a jelenlegi gépparkot illeti, a formáció szerelő-karbantartó csapata mindent elkövet a F/A-18-asok biztonságos repüléséért, a kötelék korábbi néhány halálos balesetét nem műszaki hiba okozta, de tény, hogy a gépek korosak és egyre több pénzt és emberi ráfordítást igényel az üzemeltetésük.

A hordozók új 18-asokat kaponak, a régebbiekből jut a köteléknek

A Super Hornetek lehet, hogy némiképp átalakítják a Blue Angels programját is. Hogy a modernizált verzió példányai remekül műrepülnek, azt korábban a kecskeméti repülőnapok közönsége is élvezhette, a nagyobb tolóerő-tartalék látványosabb bemutatókat tesz lehetővé, különösen a lassú manőverek „fekszenek” a gépnek, ez pedig a kötelék műsorában leginkább a szóló részeknél jelenthet plusz élményt a nézőknek.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek