Találkozás a levegőben

Daka Olga   ·   2011.08.10. 07:20
nyito

2011. szeptember 12-15. között a kanadai Niagara Falls-ban tartják a madárütközésekkel foglalkozó észak-amerikai konferenciát. Ez már a 13. ilyen találkozó, ahol Kanada és az Egyesült Államok madárütközéssel foglalkozó szövetségei vesznek részt.

Égen és földön – különösen a repülőtereken – sok olyan élőlény fordul meg, amely biztonsági és gazdasági veszélyt jelenthet a repülésben résztvevő személyzet számára. Ez korántsem mai probléma, hiszen a veszély attól a naptól kezdve igaz, amikor a Wright-fivérek először emelkedtek a levegőbe. Orville Wright már 1905-ben leírta egy madárral való ütközését, miközben az ohio-i Dayton mellett egy mezőn repült. Orville és Wilbur Wright óta a mai napig is számtalan konfliktus származott a vadvilág és a repülőgépek találkozásából. Ezek a konfliktusok repülőgépeket rongáltak meg és emberéleteket is követeltek. Az utóbbi években az ilyen incidensek egyre gyakoribbá váltak. Nyilván közrejátszik ebben az, hogy a repülőgépes forgalom megsokszorozódott az avionika hőskora óta. A probléma nagyságrendjét érzékelteti, hogy évente jelenleg több mint 600 millió dollárra rúg a veszteség, amit különféle állatokkal való ütközés okoz egyedül az Egyesült Államokban.

Egy korai találkozás a levegőben <br>(fotó: 55bomber.worldpress.com)

A repülésbiztonság vadállománnyal kapcsolatos kockázati összefüggéseit több tényező befolyásolja napjainkban. Amióta jóval több sugárhajtású gép repül, mint zajos és lassú dugattyús gép, a jetek sokkal többször ütköznek állatokkal. Az utazási szokások drasztikus változása folytán világszerte megnőtt a légiforgalom is, akár kereskedelmi, akár katonai értelemben. A természetes élőhelyek pedig sok modern repülőtér körzetében adottak: vannak búvóhelyek, fészkelési lehetőségek, az élelemszerzés is sokkal könnyebb, mint a városok környékén. Végül is minden repülőtér egy pusztaság, ha a zajt nem számítjuk, zavartalan élőhely lehet bármilyen madár, egér, pocok, egyéb kisebb állat számára. Olyan állatoknak, melyek már megszokták a hajtóművek zaját. Az amerikai légügyi hatóság kézikönyvében emiatt szerepel az, hogy legtöbbször repülőterek körzetében ütköznek a gépek a vadvilág valamely egyedével.

A madarakkal ütközés problémája akkor került címoldalra, amikor a US Airways légitársaság 1549-es járatának Airbus A320 utasszállító gépe 2009. január 15-én  kénytelen volt vízre szállni a New York-i Hudson-folyón, miután váratlanul találkozott egy csapat kanadai lúddal. A madarak éppen Floridába költöztek, téli lakóhelyükre. A gép mindkét hajtóműve leállt, de a vészhelyzetet a pilóták tökéletesen kezelték, így a személyzet és az utasok is sértetlenek maradtak. Az eset rávilágított, hogy a madarakkal való ütközés nem korlátozódik a repülőtér körzetének alacsonyabb régióra: ez bármikor megtörténhet akár 3000 méteren, vagy magasabban is, különösen, ha költöző madarak hosszú távú vándorlásáról van szó.

Csoda a Hudson-ön: a vízre szállt A320-as  <br>(fotó: flightglobal.com)

Ma már tudják, hogy egy kisebb madár – például fecske – becsapódása a hajtóműbe sem gyerekjáték. Korábban elhanyagolhatónak gondolták, aztán kiderült, hogy észrevehetetlen roncsolódásokat okozhat a turbinalapátokon, mivel kicsi teste simán átmegy a kompresszoron egészen a „forró végéig”. A kismadár elégett csontjainak maradványai beépülnek a turbinalapátokon lévő kicsi, hűtésre szolgáló légáteresztő járatokba, ami helyi túlmelegedést okoz, valamint a lapát élettartamát rövidíti meg jelentősen, aminek a vége a drága, soron kívüli nagyjavítás.

Ez a hajtómű is madarat evett <br>(fotó: photobucket.com)

A Qantas légitárság már bevezetett egy viszonylag olcsó elektronikus berendezést helyi járatain, ami jelentősen csökkentette a madárral ütközések számát. Ez egy olyan kapcsolórendszer, ami a repülőgép leszállófényeit percenként 45-ször pulzálja, mint ahogy az például a mentőautók villogó fényeire jellemző. Ez elég hatásos: időt ad a madaraknak, hogy kitérjenek a gép útjából.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.