Az igazgatótanács által 2013-ban elfogadott középtávú menedzsment terv értelmében az akkor már negyedik éve veszteséges Tarom tavalyelőtt és tavaly nyereséget kellett volna termeljen. A célkitűzés megvalósítására külföldi igazgatót szerződtettek, a belga Christian Heinzmannt. Vezetése alatt a cég eredményei jottányit sem javultak, ezért aztán tavaly márciusban menesztették. Azóta már a harmadik igazgatót fogyasztja a vállalat, a jelenlegi Eugen Davidoiu.

A Taromnak a tervek szerint 2016-ban 2,6 millió utast kellett volna szállítania, ám az utasszám, az előirányzott 100 ezer fős növekedés helyett csökkent, 2,41 millióra, az árbevétel szintén visszaesett. Az állami vállalat évek óta tartó mélyrepülésének több oka van. Az adminisztratív személyzet minden bizonnyal rettentően túlméretezett, a Taromnak ugyanis 1840 dolgozója van, míg a nála több mint kétszer annyi, évi 5,1 millió utast szállító lengyel LOT-nál 2360-an dolgoznak.

A portál összefoglalója nem említi, de a Tarom esetében is érzékelhető a racionalizálás iránti kemény belső ellenállás, amely olykor spontán személyzeti sztrájkba torkollott. A történet ebből a szempontból hasonlít a jelenleg csőd felé menetelő nagy európai nemzeti légitársaságéhoz, hiszen az Alitalia újjászületése is azon bukott el, hogy a résztulajdonos Etihad által kezdeményezett átalakítási tervet a dolgozók elvetették.

Szerepe lehet a rossz eredményekben a meglehetősen vegyes flottának is, a Tarom azon kevés európai társaság egyike, amely mind Airbus, mind Boeing keskenytörzsűeket üzemeltet, a belföldi vagy kisebb forgalmú vonalakon repülő ATR-eken kívül. Sőt, a 737-es gépparkon belül is vannak Classic és NG típusok, utóbbiból két 800-ast tavasszal állítottak forgalomba. Az A318-as pedig az a legkisebb egyfolyosós Airbus, amiből ma már nagyon kevés repül, mert az alacsony utasszám a nagyobb változatokhoz hasonló hajtóművekkel nem tesz lehetővé gazdaságos üzemeltetést. Az sem túl biztató, hogy a gépek átlag életkora több, mint tizenöt év.

Ahogy az olasz, úgy a román nemzeti légitársaság esetében is fontos szerepe van a low-cost és low-fare társaságok erősödő konkurenciájának. A Wizz a Capital adatai szerint mára a legnagyobb romániai légitársasággá nőtte ki magát, a piaci részesedése (23 romániai bázisú géppel) 31 százalék, a második a Blue Air 21 százalékkal, és csak ezután következik a Tarom 17 százalékkal.

Miközben a Tarom utasokat veszít, folytatódik a Maszol elemzése, a Wizz Air, a Ryanair és a Blue Air folyamatosan növelik járataik számát. Váradi József, a magyar tulajdonban levő Wizz Air vezérigazgatója a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy reményeik szerint romániai járataik idén 7 millió utas fogja igénybe venni, 23 százalékkal több, mint tavaly. Megszűnt a cég belföldi monopóliuma, már a fapadosok is repülnek Bukarest és több vidéki város, így például Kolozsvár között. Ennek következtében az állami légitársaság kénytelen volt csökkenteni az árait. Korábban egy Kolozsvár-Bukarest út legkevesebb 450 lejbe került, ha az ember idejében megvette, de volt 1200 lejes jegy is, szintén turistaosztályra, jelenleg azonban szinte bármikor lehet 350 lejes jegyet vásárolni.

Az ármérséklés ellenére a fapadosok valószínűleg elszipkázzák a Tarom ügyfeleinek egy részét, és vélhetően emiatt az állami társaság csökkentette a Kolozsvár–Bukarest, illetve Temesvár–Bukarest közötti járatok számát, a Kolozsvár–Bécs-járatot pedig megszüntette. (Tegyük hozzá, a belföldi járatok sikere jelentős mértékben múlik a romániai autópálya-hálózat kiépítésének hihetetlen lassúságán.

Könnyen megtörténhet, hogy a Tarom negatív spirálba kerül, a jegyárak csökkentése tovább növeli a veszteségeit, a járatok megszüntetése miatt pedig egyre többen pártolnak át a konkurenciához, ami csődközeli állapotba sodorhatja a vállalatot. Állami légitársaságok csődjére volt már precedens: a Malév 2012-ben, a Taromnál lényegesen nagyobb Swissair pedig 2002-ben volt kénytelen lehúzni a rolót, emlékeztet a romániai magyar portál.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

MentésMentés