Taube és haube, Horthy gépének roncsdarabja: RepTár újdonságok

iho   ·   2019.02.05. 11:15
cim

A RepTár megnyitása óta folyamatosan érkeztek értékes felajánlások, amelyek azt bizonyítják, hogy a látogatók nem csak megkedvelték a múzeumot, hanem bíznak az itt folyó szakmai munkában is, hangzik a szolnoki gyűjtemény szerkesztőségünknek küldött összefoglalója. A felajánlások átölelték a repüléstörténetet a korai aviatikától (Ujvári hagyaték) a második világháborún át (Zoltay hagyaték) egészen napjainkig. A felajánlások mellett a RepTár felvásárolt második világháborús tárgyi emlékeket (Sántha László fotó albuma) és különböző könyvgyűjteményeket. A Magyar Katonai Repülés Története kiállítás a felajánlásoknak és a vásárlásoknak köszönhetően olyan ritkán látható tárgyakkal bővült, mint a Taube modellje, a Magyar Aviatikai évkönyv 1929-ből, a MALERT tablója 1939-ből. Továbbá Horthy István főhadnagy gépének roncsdarabja, valamint bőr hajózó fejvédők és pilótaszemüveg is látható a vitrinekben. A bővítésnek köszönhetően a látogató részletesebb képet kaphat a katonai repülés történetéről.

A RepTár a látogatói élmények mellett jelentős figyelmet szentel a szakmai munkának is. Ennek keretében folyamatosan gyűjti a felajánlásokat és vásárol tárgyi emlékeket. Az elmúlt két és fél év szakmai munkájának köszönhetően mind mennyiségében, mind pedig történelmi értékében olyan anyag gyűlt össze, amely méltán számíthat a látogatók érdeklődésére.

Az év elején a Magyar Katonai Repülés Története kiállítás bővítése során a legfontosabb cél az érdekesebb tárgyi emlékek bemutatása volt. Ennek eredményeként minden időszak kiállítási anyaga részletesebb és gazdagabb lett. Olyan ritkaságok várják a látogatókat az Ujvári hagyatékból, mint Svachulay Sándor Albatrosz, vagy a Monarchia Taube típusú gépének modellje.

(fotók: RepTár)

A két világháború közötti időszakból az AEROEXPRES RT., a MALERT és a hazánkban is tevékenykedő AIR FRANCE fényképei és dokumentumai, valamint az 1929-es Magyar Aviatikai évkönyv került a vitrinekbe.

A második világháború időszakából az egyik legjelentősebb emlék Sántha László szakaszvezető fotóalbuma, amely a Kör Ász, a Dongó és a Puma század gépeit és harcait mutatja be. Első ízben látható állandó kiállításban Horthy István főhadnagy gépének roncsdarabja, amely Oroszországból került haza. A Zoltay hagyatékból három jó állapotban megmaradt bőr hajózó fejvédő, valamint egy rendkívül ritka és értékes pilóta napszemüveg került a kiállításba.

A háború utáni időszak kiállítási tárgyai között láthatjuk az 1951-ben megrendezésre került Néphadseregek Nemzetközi Versenyének háromszög alakú zászlaját, vagy a Kilián György Repülőműszaki Főiskola Repülőtechnikai Üzembentartó Tanszékének eredeti címerét.

A következő jelentős állomás a rendszerváltás volt, amikor a második világháborúban szolgáló pilóták és a megújuló hadsereg hajózói megismerhették egymást. Ebből az időszakból látható a Magyar Veterán Repülő Szövetség meghívója a háború pilótáinak aláírásával és olyan könyvek, amelyek azért jelentek meg, hogy megismerjék a fiatalok azokat a hősöket, akik készek voltak életüket áldozni a hazáért.

A kelet és nyugat szembenállásának megszűnésével az egykori ellenfelek repülőnapokon mérték össze tudásukat és kápráztatták el a közönséget. Ekkor született a Sky Husars bemutató kötelék melynek eredeti felvarróját is megtekinthetik a látogatók.

A kiállítás záró része napjaink eseményeit mutatja be, így láthatók 42. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság tárgyi emlékei.

Hogyan kerül egy Pirat a legjobb helyre?

Repüléstörténeti szempontból is jelentős repülőgép került a RepTár Hangárjába, amely a Lepke, a Június és a Góbé mellett negyedikként hirdeti a vitorlázórepülés semmihez sem fogható szépségét.

A Délvidéki Aero Club 1930. Vitorlázórepülőgép Szakosztálya ajánlotta fel, a RepTár pedig szívesen befogadta a kényszerűségből „nyugdíjazott” kedvenc fagépét, a HA-4347-es lajstromú, 15 méteres fesztávú Piratot.

Néhány éve a gyártó kiadott egy olyan bulletint, miszerint a 3200 óra feletti repült idővel rendelkező SZD-30 Pirat típusú, fa építésű vitorlázógépek a továbbiakban nem emelkedhetnek a levegőbe, így a klub két ilyen típusú gépe a földre lett kényszerítve, 3600 és 4200 repült órájuk okán. Ezért döntött úgy a klub, hogy felajánlja egy olyan intézménynek, ahol biztosan jó helye lenne. Az elmúlt évek szakmai munkájának köszönhetően a RepTárra esett a választás, és így már a látogatók is megcsodálhatják a Hangár mennyezetén  díszelgő vitorlázógépet.

2019. évi programajánló

Március 9.-én második alkalommal rendezik meg a RepTár MiG-29 Szimulátor Bajnokságot. A zsűrizést idén is neves repülős szakemberek vállalták. A verseny menetét a látogatók kivetítőn keresztül követhetik. A belépés díjtalan.

„Minyó 50” címmel nyílik március 15.-én kamarakiállítás a Mil Mi-8 helikopter magyarországi szárnyalásának 50 évéről és a RepTár Esték következő előadásának témája is a Mi-8-as helikoptercsalád elmúlt öt évtizede a Magyar Légierőben, előadó: Lente Zoltán, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis századosa.

2019. április 13.: Családi Pizsamaparti a RepTárban! A rendezvényen a gyerekek mellett teljes családok, vagy gyerekeket kísérő szülők és nagyobb testvérek is részt vehetnek. A Da Vinci Családi Pizsamaparti olyan egyedülálló program, amelyen a résztvevők élményeken keresztül, szórakoztató módon ismerkednek meg a helyszínekhez kapcsolódó tematikákkal. A részvétel regisztrációhoz kötött.

A Gyereknap alkalmából május 26-án díjmentes belépéssel és izgalmas programokkal várják a látogatókat. A meglévő élményelemek mellett (akadálypálya, 4D mozi, szimulátorok, játszótér, pilótapont) további meglepetésekkel, izgalmas élményt nyújtó programokkal várják az érdeklődőket.

A Múzeumok Éjszakáján, június 22-én hosszabbított nyitvatartással, tárlatvezetésekkel és aRepTár Esték szakmai programjáal várják a látogatókat a RepTárban. Az előadás címe: „Eltérített, lelőtt, elszabadult, eltűnt repülőgépek”. Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy számol be a különleges repülési eseményekről. Kositzky tábornok szakértője a témának, hiszen, ő maga is 43 évig repült és 38 évig „a vadászpilóták kenyerét ette”. Mint oly sok mindenben, a magyarok elsők voltak a gépeltérítésben is – erről és nemzetközileg hírhedt incidensekről is szó lesz a RepTár Esték ezen előadásában.

Buli a repülők árnyékában: július 5.-én Ákos koncert a RepTárban! Jegyvásárlással kapcsolatos információk a www.reptar.hu weboldalon találhatók.

Augusztus 31-én RepTár Piknik: a meglévő élményelemek mellett további repülős tematikájú meglepetésekkel, izgalmas élményt nyújtó programokkal várják az érdeklődőket. Kedvezményes belépőjegyekről a RepTár weboldalán tájékozódhatnak.

Roncsok új élete: kiállítás-megnyitó és RepTár Esték előadás október 23-án. A II. világháború idején kb. háromezer repülőgép zuhant le a mai Magyarország területén. A roncsokat tilos volt a civil lakosságnak elszállítani, ennek ellenére nagyon sok esetben a helyi lakosok szinte teljesen újra hasznosították a lezuhant repülőgépek darabjait.  A magyar találékonyságnak köszönhetően a roncsok új funkciót kaptak. Amikor a helyi emberek megőrizték ezeket a darabokat, nem is gondoltak arra, hogy milyen jelentős repüléstörténeti értékmentést hajtottak végre. Sok esetben az eltett roncsdaraboknak köszönhetően sikerült egy-egy történetet kideríteni. Ezeknek a történeteknek a nyomába eredt Magó Károly roncskutató, az este előadója, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis zászlósa.

Jótékonysági akció, Charity Day a RepTárban, december elsején: a közösségi szerepvállalás jegyében az értékesített jegybevételének hetvenöt százalékát ajánlja fel egy egyesületnek. December 6. án a Mikulás természetesen a RepTárban is várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. December 27-e: Star Wars Day, azaz egy nap, ami a Star Wars-ról szól a RepTárban!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek