Tavalyhoz képest idén kevesebb a baleset a vasúti átjárókban

iho/vasút   ·   2019.12.11. 09:00
400px_galgaheviz_gazolas

Az előző évhez képest idén összességében kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban, sajnos azonban több végződött tragédiával. Az útátjárókat használók egy része nem veszi komolyan a kockázatot.

December elejéig vasúti átjáróban 2018 hasonló időszakához képest tizenhat százalékkal kevesebb, hatvankilenc baleset történt, a következményeik azonban gyászosabban alakultak: huszonegy halálos kimenetelű volt, tizenkét súlyos, hat könnyű személyi sérüléssel, harminc eset pedig anyagi kárral végződött, míg tavaly nyolcvankét esetből tizennyolc volt halálos, tizenkét súlyos, tizenhárom könnyű sérüléssel, harminckilenc pedig anyagi kárral járt.

Idén eddig nyolc gyalogos lépett figyelmetlenül vonat elé, öt kerékpáros, két motorkerékpáros, negyvenöt személygépkocsi, négy tehergépkocsi és három munkagép nem állt meg időben és ütközött ezért vasúti járművel.

Az útátjárós balesetek hátterében minden esetben a közlekedők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése áll.  A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepel még a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is. Gyakran tapasztalható, hogy a gépkocsivezetők nem néznek körül a sínekre hajtás előtt, nem törődnek azzal, hogy a szabályok az átjáró „fokozott óvatossággal” történő megközelítésére intik a közlekedőket.

Január 10-én a Nyíregyházáról Budapestre tartó Holló Intercity elé ment ki egy személyautó Galgahévíznél, a balesetben az autóban ülő két személy meghalt (fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Az idei legsúlyosabb esetek:

  • Január 10-én, Galgahévíz közelében a jól működő fénysorompós kereszteződésben személygépkocsi ütközött egy vonattal, az autó két utasa életét vesztette.
  • Augusztus 21-én, Nagymaros és Verőce között jól működő fénysorompós átjáróban vonat elé hajtott egy személygépkocsi, melyben hárman vesztették életüket.
  • Szeptember 10-én, a tápiógyörgyei állomáson, a Szilvási úti jól működő fény-félsorompós kereszteződésben vonattal ütközött egy személygépkocsi, a benne utazó két személy életét vesztette.
  • November 17-én, Vácon, a Hosszú utcai jól működő fénysorompós átjáróban a vonat nyolcszáz méteren át tolta az elé hajtó személygépkocsit. Az autóban utazók a helyszínen meghaltak.

Egyértelmű jele a gépkocsivezetők figyelmetlenségének, hogy sokszor vasúti átjáróban haladó vonat oldalának ütköznek a személygépjárművekkel. Ilyen esetek:

  • Január 20-án Sóstóhegy és Kemecse között jól működő fény- és félsorompóval jelzett kereszteződésben egy tehervonat huszonegyedik kocsijának ütközött egy külföldi rendszámú gépkocsi. Személyi sérülés nem történt.
  • Március 4-én Pápa és Mezőlak, április 8-án Tiszafüred és Füzesabony között, július 7-én Soroksár állomásnál, szeptember 21-én Szabadszállás és Bösztör, másnap Vámospércs és Nyírábrány, november 2-án Szentlőrinc és Szigetvár állomások között, november 19-én pedig Újvenyim megállóhelynél ütközött vonat oldalának egy-egy személygépkocsi. Ezek a balesetek csupán sérüléssel jártak, de következményeik akár súlyosabbak is lehettek volna.

A MÁV az útátjárók fejlesztése mellett a rendőrséggel közösen minden évben fokozott erőfeszítéseket tesz, rendszeres akciókkal hívja fel a figyelmet a körültekintő vezetésre és a szabályok betartására. A vasúttársaság ezúton is arra kéri a közlekedőket, hogy vigyázzanak jobban magukra, utasaikra.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek