Terhelés már volt, híd még nincs

iho   ·   2015.10.20. 11:15
00kicsi

Jó másfél évet vett igénybe a Kőbánya-Kispest vasútállomás fölött átívelő Sibrik Miklós úti felüljáró teljes rekonstrukciója. Az 1978-ban épült, utoljára 1989-ben felújított hídon a munkák még 2014 áprilisában kezdődtek, először a keleti hídfél bontásával.

A felüljáró mindkét oldalát (hídfelenként két-két forgalmi sáv szélességű) gyakorlatilag teljesen elbontották, az eredeti hídból csupán a pillérek néhány méternyi, csonka oszlopai maradtak. Ezekre a pillérekre új konzolokat és teljesen új felépítményt helyeztek, a keleti oldal átépítését 2015. február 1-jére fejezték be.

A perontetők sosem voltak szépek... A képre kattintva galéria nyílik (fotó: MTI/Ruzsa István)

Újabb nyolc hónap után, október 8-án a nyugati hídfelet is átadták a forgalomnak (a képeinken szereplő terhelési próbát október 18-án, vasárnap tartották), majd a forgalmat erre terelve ismét a keleti fél következett. A 2015 eleji átadáskor ugyanis ideiglenes dilatációkat építettek be csupán, és a kopóréteget is egy szintbe kell hozni a nyugati hídfél végleges állapotával. A híd teljes átadását október végére ígérik, a járulékos munkákkal 2016 elejére végezhetnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek