Termál megjelent

iho/vasút   ·   2016.05.12. 20:55
termalvillamos0

Kiváló fotóriporter kollégánk, Vörös Attila a Széll/Moszkva Kálmán téren fotózott pompás képeket – ki kell bírniuk a hétvégéig, akkor mutatjuk meg – amikor egyszer csak „nédda”-élménye lett: megjelent a 611-es nosztalgia motorkocsi, amelyről aztán –a BKK közleményéből – az alábbiak derültek ki:

„2016 májusától szeptember végéig, a világon egyedülálló módon, a Duna és a Termál villamosra keresztelt nosztalgiajáratokkal, valamint a Hófehérke nosztalgiahajóval is utazhatnak a régmúlt szerelmesei hétvégente. A Duna villamosra keresztelt nosztalgiajárat a világ tíz legszebb villamosvonala közé választott 2-es villamos vonalán, míg a Termál villamos a fonódó villamoshálózat vonalán, a leghíresebb budai termálfürdők érintésével jár majd. A nosztalgiavillamosok mellett elindul a Hófehérke nosztalgiahajó is, amely szombatonként a Margit híd és az Erzsébet híd között várja a nosztalgiázni vágyókat.

Termál először (fotók: Vörös Attila)

A megújult nosztalgiajáratokat bemutató sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes elmondta, Budapest nagyon színes turisztikai palettája még egy izgalmas lehetőséggel bővül, hiszen három olyan új nosztalgiajárat közlekedik mostantól, amit remélhetőleg nagyon sokan használnak majd, nem csak a Budapestiek, a családosok és a kisgyerekesek, vagy azok, akikben egy kis nosztalgia iránti vágy van, hanem az ide látogató turisták is. A főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy ezek a nosztalgiajáratok ugyanolyan részei Budapest arculatának és a budapesti érzületnek, ahogy a Halászbástya vagy a Szabadság híd is.

Szombatonként a Jászai Mari tér–Batthyány tér–Kossuth tér–Várkert Bazár–Petőfi tér útvonalon a Hófehérke névre keresztelt, SH jelzéssel ellátott nosztalgia hajójárat közlekedik majd, amelyről a közel 45 perces út során teljes pompájában megtekinthető a Duna-part csodálatos panorámája, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított. A Hófehérke az egyik utolsó képviselője a Dunán még hajózó klasszikus építésű, a XIX. században épült hajóknak. A hajótest 1895-ben épült Újpesten, a Schoenichen-Hartmann Hajógyárban.

Termál másodszor. Azok a szemek a háttérben...

Szombaton és vasárnap a pesti és a budai oldalon közlekedő nosztalgiavillamosok is várják a régmúlt szerelmeseit.

A világ tíz legszebb villamosvonala közé választott 2-es villamos vonalán, szombaton közlekedő Duna villamos a Közvágóhíd H és a Jászai Mari tér között jár. A második világháború után létrejött vonal a pesti felső rakparton halad a Jászai Mari térről indulva, és a Kossuth tér vonalában ér ki a Duna-partra, majd a Lánchíd alatt átbújva jut el a Duna-korzóra. Akár napközben, akár sötétedés után ezen a vonalon mindig egyedülálló látvány tárul az utazó szeme elé, hiszen közvetlen közelről csodálhatja meg a magyar Parlament egyedülálló épületét, a Duna-korzót és a pesti szállodasort, valamint a folyó vizében tükröződő csodálatos budai panorámát a Halászbástyával, a Mátyás templommal és a Budai Várral.

Ezek már MTI-képek: a 611-es a Szent János Kórháznál (fotók: MTI/Máthé Zoltán)

Budapest fürdőváros, területén számos gyógyhatású hévízforrás található, melyek vizét a város népszerű gyógyfürdői használják fel. Vasárnap a budai fonódó villamoshálózat vonalán a Szent János Kórház – Rudas fürdő – Lukács fürdő – Szent János Kórház vonalán körjáratként közlekedő Termál villamossal utazva, alkalom nyílik több történelmi, műemlék fürdő megtekintésére is. Ezen a vonalon a Parlament épületével büszkélkedő pesti oldal panorámájában gyönyörködhetnek a nosztalgiázók. A villamos a Szent János Kórháztól indulva jut el a híres Rudas Gyógyfürdőig, ahonnan a Dunával párhuzamosan az Erzsébet híd, a Lánchíd, majd a Margit híd alatt áthaladva jut el a Szent Lukács Gyógyfürdőig, ahol a nosztalgiajegy felmutatásával tíz százalék kedvezménnyel lehet igénybe venni a fürdő szolgáltatásait. Részletes információ: budapestgyogyfurdoi.hu

A járatokat nosztalgia-vonal- vagy -napijeggyel, illetve éves nosztalgiabérlettel lehet igénybe venni. A jegy és bérlet megvásárolható elővételben a BKK Ügyfélközpontjaiban vagy a helyszínen, a járművön dolgozó kalauztól. A járatokról, az útvonalról és a nosztalgiajárművekről részletes információkat a bkk.hu/nosztalgia oldalon olvasható.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek