Terror a Thalyson

iho/biztos út   ·   2015.08.22. 08:15
terror_thalys0

Hárman megsebesültek, az egyikük állapota életveszélyes. A lövöldözőt két szabadságos amerikai katona legyűrte, majd a rendőrség letartóztatta. A lövöldözés még Belgium területén történt, a vonatot azonban Arras észak-franciaországi város pályaudvarán állították le, ahol az utasokat evakuálták. A BFM TV értesülése szerint a sebesültek között egy-egy francia, brit és amerikai van. A brit sérülése a súlyos.

Helyszínelők, terrorelhárítók Arra pályaudvarán. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Daily Mail)

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a helyszínre látogatott, ahol kijelentette, az amerikai utasok „rendkívül nehéz körülmények között kimagasló bátorságot tanúsítottak, s ha nem őrzik meg a hidegvérüket, akkor borzalmas tragédia történhetett volna”. Párizsban bejelentették, hogy az ügyészség terrorellenes szekciója vizsgálja az incidenst, de a belügyi tárca szóvivője szerint még korai kijelenteni, hogy terrorcselekedetről van szó. Charles Michel belga kormányfő elítélte és terrortámadásnak nevezte az esetet. A miniszterelnök közölte, országa szorosan együttműködik a francia hatóságokkal a nyomozás során.

Rendőrségi források később arról tájékoztatták az AFP-t, hogy a gyanúsított szerepel a francia titkosszolgálatoknak a terrorizmussal kapcsolatba került emberekről vezetett nyilvántartásában. A nevük elhallgatását kérő tisztségviselők elmondták, a férfi ugyanakkor nem állt szigorú megfigyelés alatt. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi volt a lövöldözés oka. A férfinél egy géppisztoly, egy automata pisztoly és kés is volt. A France Info adó úgy értesült, hogy a támadó egy 26 éves marokkói, esetleg marokkói származású személy.

A szerelvényt működtető Thalys társaság közlése szerint az utasok biztonságban vannak, a hatóságok uralják a helyzetet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek