Tervezze meg az éves bérletet!

Mózes Krisztián   ·   2011.08.25. 16:48

Sokakban megfogalmazódó fenntartás az éves bérletekkel kapcsolatban, hogy nem szerencsés egy több mint százezer forint értékű papírszelvény állandó magunknál tartása – ebből az okból kifolyólag, többek közt a VEKE javaslatára nyerte el az éves bérlet a jelenlegi, tizenkét szelvényből álló formáját. Ennek a konstrukciónak is van hátránya, így hagyományos havi bérletekhez hasonlóan cserélni kell a szelvényt, amit ha az utas elfelejt, ezerforintos büntetést kaphat. Hátrány még, hogy így ezt nem csak észben kell tartani, de a bérletszelvények tárolására is nagyobb gondot kell fordítani.

Vélhetően a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai is tudatában voltak a pró és kontra érveknek, ezért választották a rögtönzött közvélemény-kutatásnak eme divatos és praktikus módját, amely során hozzászólók tucatjai nyilvánítottak véleményt, s a kommentekre a BKK is válaszolt. A – természetesen nem reprezentatív méretű – mintavétel eredménye egyértelműnek mondható, a véleményüket kinyilvánítók jelentős többsége a többszelvényes verzió mellett állt ki, indokuk pedig a nagy értékű szelvény elvesztésétől való félelem volt. Sokakban felmerült a legutasbarátabb megoldás, amely a bérletek BKV-nál történő regisztrálását jelentené, így az elvesztés esetén a jogosultság igazolása után csak igényelni kellene egy másikat. Ez esetben egy szelvény is elegendő volna, s mégsem járna akkora kockázattal.

A BKK felhívásában leszögezte, hogy mindeközben a háttérben gőzerővel zajlik az új, elektronikus jegyrendszer bevezetésének előkészítése, ám 2012-re még papíralapú éves bérletet adnak ki – az elektronikus jegyeket 2013-nál előbb tehát aligha vezetik be.

Az évi 108 ezer éves bérlet az összes bérleteladás 17 százalékát adja.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.