A jelszó: versenyképesség

iho   ·   2017.01.27. 11:51

A Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által szervezett velencei közleekdéslogisztikai konferencián Erb Szilvia, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gépjárműközlekedési és vasúti szabályozási főosztályának vezetője szerint a legfontosabb, hogy a személyszállító vállalkozásokat felkészítsék a 2020-as belső piacnyitásra, a közlekedésfejlesztésben pedig – az Ikop-összeg kétharmadával – a vasúti fejlesztésekre koncentrálnak majd.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság volt elnöke kifejtette: a hatóság minisztériumba olvadásának legfontosabb célja az ügyek további zökkenőmentes intézése az átmeneti időszakban, jelenleg napi 6-700 határozatot hoznak az NFM-ben.

Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke szerint jelentősen javította a hazai logisztikai ágazat megítélését a háromszintű, objektív logisztikai minősítési rendszer létrehozása. A szövetség tagságának éves 1100 milliárd forintos gazdasági teljesítménye Magyarorszég GDP-jének mintegy három százalékát adja. A szövetség hamarosan átfogó javaslatot nyújt be a kormánynak a hazai logisztikai szektor versenyképesség-növelésének érdekében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek