Tiszai sétahajózás: az első négy hónap

iho/hajózás   ·   2012.08.27. 12:29

Idő kell ahhoz, hogy megszokják az emberek, hogy van Szegeden sétahajó – nyilatkozta a délmagyar.hunak működése első négy hónapjáról a Hajókirándulás.hu Kft. ügyvezetője.

Amint arról a portál nyomán az iho.hajózás is beszámolt, rendszeres sétahajójáratot indított áprilisban Szegednél a Hajókirándulás.hu Kft. A 130 férőhelyes, 30 méter hosszú Danuvia sétahajó azóta is rendíthetetlenül szeli a Tisza vizét: a hétköznaponként garantált, 15 órakor induló járatot csak egyetlen napon nem tudták elindítani – mondta Tarnai Gábor.

– Gazdaságilag elfogadható évünk volt, de még nincs vége, hiszen november végéig tart a szezon. A Körös-toroki Napok alkalmával Csongrádra ment a Danuvia húsz-harminc utassal a fedélzetén. Valószínűleg az óriási hőség miatt volt visszafogottabb az érdeklődés. A szerbiai Magyarkanizsára eddig két kirándulást szerveztünk, az elsőre három utas jött, a tegnapi, második hajókázásra közel százan érkeztek. Hiányolják az emberek a hosszabb járatokat, de amikor volna rá lehetőség, nem igazán használják ki – mondja az ügyvezető.

A cég Szegeden kívül Szolnoknál és Tokajnál szervez utakat. Folyamatosan bővítik a programokat, a Tisza-parti megyeszékhelyen együttműködést építettek ki többek között a Mesebárka nevű kulturális rendezvénysorozatot meghirdető IH Rendezvényközponttal, a Tourinform-irodával és a Kiskőrössy Halászcsárdával. Utóbbihoz szombatonként csárdajáratokat indítanak; a vendégek pontyhalászlével és túrós csuszával jóllakva indulhatnak vissza a Szegedi Nemzetközi Hajóállomásra.

Az ügyvezető elmondása szerint sokfelé mennének még, de a kikötők száma igen csekély. Jövőre például Mindszent lenne az egyik úti cél az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark látogatásával egybekötve, valamint Zentára, Makóra és Csongrádra is elhajóznának. Terveik szerint hétvégenként pedig esti hajójáratot indítanának.

Kapcsolódó hírek