Tiszavirág életű nemzetközi vonat Bulgária és Törökország között

Gálicz Zoltán   ·   2019.06.23. 14:58

Ha manapság valaki úgy dönt, hogy valamelyik légitársaság járata helyett inkább vonattal kíván eljutni Törökországba, annak nem sok választási lehetősége van. Ugyanis Bulgária és Törökország között már évek óta csak egyetlen éjszakai vonatpár közlekedik, a Szófia expressz, mely nyári szezonban közvetlen kocsikat továbbít Bukarest felől is (Boszporusz expressz), már amikor továbbít, mert ez nem mindig van így.

A Szófia expressz útvonala (forrás: Railturkey.org)

Június első napján azonban kedvező fordulat történt ezen a téren, ugyanis a második legnagyobb bolgár város, Plovdiv és a törökországi Edirne között egy új, nappali vonatpárt indított a két vasúttársaság, melynek kétkocsis szerelvényét a bolgár vasút állította ki. Ezzel a lépéssel nemcsak megduplázódott az eljutási lehetőségek száma a két ország között, hanem az éjszakai sötétség helyett végre világosban is lehetővé vált az utazás azon a vidéken.

Sajnos ez a balkáni viszonyok között már-már idillinek nevezhető állapot nem tartott sokáig, ugyanis a vonat mindössze két napig közlekedett, aztán megszüntették. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a 140 fő kapacitású vonaton az első napon 41, a második napon pedig csak 27 fő utazott. Vagy úgy, így már érthető, vagy mégsem? Egy közlekedési szolgáltatásnál, legyen szó akár közúti, vasúti vagy légi közlekedésről minimum több hét, de inkább több hónapnak kell eltelnie ahhoz, hogy a potenciális utasok közül minél többen felfedezzék a lehetőséget és igénybe vegyék az adott szolgáltatást, járatot. Éppen ezért egy-egy új járatnak adnak minimum egy szezont vagy menetrendi évadot, hogy kiderüljön érdemes-e közlekedtetni vagy nem, miközben a különböző médiafelületeken, közösségi oldalakon is igyekeznek népszerűsíteni azt. De a Balkánon máshogy mennek a dolgok, itt elengendőek voltak az első két nap utasforgalmi adatai ahhoz, hogy a vasúttársaságok illetékesei meghozzák ítéletüket, miszerint a vonat kihasználatlan, nincs értelme közlekedtetni, így azonnali hatállyal megszüntették. Maradt tehát minden a régiben és örülhetünk neki, hogy egyáltalán még lehet vonattal Törökországba utazni, mert például Boszniáról ez már nem mondható el.

A Plovdiv–Edirne vonat az első és egyben utolsó előtti napon (forrás: railturkey.org)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek