A négyszázas sorozat alacsonypadlós, szóló típusának pályafutása exportra értékesített és prototípus-példányok átadásával kezdődött a kilencvenes évek második felében. A típusból ezt követően a BKV Rt. 1999-ben hatvan, egy év múlva öt, majd 2001-ben további ötven autóbuszt vásárolt. A miskolci városi közlekedési társaság az 1999-es és 2001-es évjáratú sorozatokból két-két példányt vásárolt, az utóbbi sorozatból egy autóbusz pedig Egerbe került. A hazai piacra gyártott autóbuszok mellett exportpéldányokat is értékesítettek távol-keleti és európai piacon, majd 2001-ben két trolibuszt és négy volános járművet adtak át.

Klasszikus volánsárga változatú példány FOK-Gyem kijelzővel Győrben közlekedik (a képre kattintva galéria nyílik a szerző képeiből)

A széria gyártásának utolsó éve tizenkettő budapesti trolibuszról, illetve kilenc, a Volán-társaságoknak szánt, összeszerelés alatt álló példányról szólt. A francia Irisbus tulajdonában álló Ikarusbus Rt. a megrendelt alacsonypadlósokon módosítást hajtott végre: az autóbuszokat Renault-hidakkal szerelték fel, amelyek a megrendelők tiltakozását váltották ki. A gyártó nem állt el a módosítástól, ennek következtében a járművek átvétele 2002 év őszére húzódott. Az IDZ rendszámsorozattal forgalomba helyezett 412.30A típusjelű Ikarusokat október végén, illetve november elején vették állományba a közlekedési társaságok: a kecskeméti székhelyű Kunság Volán, a nyíregyházi Szabolcs Volán, a győri Kisalföld Volán, illetve a székesfehérvári Alba Volán egy-egy autóbuszt vett át (az utóbbi egy további, 2001-es évjáratú Ikarus 412-est is forgalomba állított), legvégül a szegedi Tisza Volán öt alacsonypadlós autóbuszt vett állományba 2002 novemberében.

Gyárból érkezett szegedi példány forgalombahelyezését megelőzően

Míg a fővárosi alacsonypadlós Ikarusok jelentős hányadát mára selejtezték, és a miskolci négy példányt is véglegesen leállították, a Volánok által beszerzett autóbuszok jelentős része ma is közlekedik, a 2002-es év valamennyi autóbusza – felújítva – forgalomban van. A dél-alföldi állományt képező szegedi 412-esekből három példányt Hódmezővásárhelyre helyeztek át, majd a közlekedési központok létrehozását követően az egykori kunságos példányokkal együtt Kecskeméten közlekednek, van, amelyik a hibrid Mercedes Citarók arculatához igazított ezüst fényezéssel.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!