Tízmilliárd forint pályázati forrás logisztikai fejlesztésekre

MTI/iho   ·   2015.10.09. 10:02
00kicsi

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége által Velencén szervezett kétnapos nemzetközi közlekedéslogisztikai konferencia első napján, csütörtökön Tatai Laura, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárságának főosztályvezető-helyettese a 2014-2020-as ciklus pályázati lehetőségeit ismertetve hangsúlyozta: a ciklusban a gazdaság fejlesztése szerepel kiemelt helyen. A legfőbb támogatási szempontok a kis- és középvállalkozások fejlesztése, a kutatásfejlesztés ösztönzése, az infokommunikációs és az energiahatékonysági, illetve a megújuló energiaforrások felhasználásának bővítését, a turizmust szolgáló beruházások támogatása, a foglalkoztatás és képzés bővítése.

Kovács Péter pénzügyőr őrnagy az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerrel (ekáer) kapcsolatos üzemeltetési tapasztalatokról és eredményekről beszélve elmondta, 2015 október elejéig összesen 48 ezer 988 regisztrált ügyfél, több mint 8,5 millió bejelentéssel élt a rendszerben. Ezalatt 63 ezer 739 gépjárművet ellenőriztek, és több mint négyezer bűncselekményt, szabálysértést, illetve törvénysértést derítettek fel. A rendszert a jövőben vasútra és vízi útra is kiterjesztenék. Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke arról tájékoztatott, hogy azokon a pontokon, amelyek elektronikusan nincsenek lefedve, az adóhivatallal és a rendőrséggel közösen ellenőriznek.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke adja át a Logisztikai Érdemrend kitüntetést Szabó Zsoltnak, a Budapest Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatójának. Balra: Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.<br>(fotó: Író Zoltán)

A rendezvényen Logisztikai Érdemrend kitüntetést vehetett át Szabó Zsolt, a Budapest Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója. A szervezők tájékoztatása szerint a kétnapos konferencián közel húsz előadást hallhatnak a résztvevők, a rendezvény pénteken közlekedéslogisztikai fórummal zárul, amelynek középpontjában a logisztikai iparági versenyképesség javítása, illetve az újraiparosítás és a logisztika kapcsolata áll.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek