Tízmilliókat nyer a BKV a biztosítás felmondásával

Andrassew Dávid Igor   ·   2012.01.09. 09:15
kiskep_buek

A közlekedési vállalat a cég nehéz gazdasági helyzetével indokolta a lépést. Mint fogalmaztak, a szerződés gazdaságtalan, sőt egyenesen előnytelen volt a BKV számára.

Ezzel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy miért előnytelen a szerződés, ezért az iho megkereste a Generali-Providencia biztosítót és a BKV-t is. Kiderült, hogy az utas-balesetbiztosítás díja 2011-ben 50 millió forintot tett ki, míg az utas-balesetbiztosítás alapján az éves kárkifizetés az elmúlt három évben átlagosan évi 18 millió forint, 2011 első kilenc hónapjában pedig hétmillió forint volt. Az éves felelősségbiztosítási díjak 2011-ben összesen 735 millió forintba kerültek.

Megtudtuk továbbá azt is, hogy éves szinten a BKV Zrt. Forgalombiztonsági és Ellenőrzési Osztályához bejelentett káresetek száma 3500 körül mozog, melyből 800-1000 utas érintett balesetben vagy káresetben. Hogy mennyien fordulnak ebből kárigénnyel a társasághoz, az változó. A legtöbben mozgólépcsőn vagy járművön, illetve a járműről történő le- és felszálláskor bekövetkező károk következtében fordulnak a BKV-hoz. A károk vagyoni, illetve nem vagyoni jellegűek.

Azt fontos tudni, hogy a BKV-nak nem kötelessége a szóban forgó biztosítást fenntartani, erre semmilyen törvény nem kötelezi. Kérdésre válaszolva elmondták, hogy a jövőben érvényes jeggyel vagy bérlettel utazók továbbra is biztosítva lesznek. Aki tehát olyan balesetet szenved, amiért egyértelműen megállapítható a BKV felelőssége, nem marad magára. Ebben az esetben a kártérítés a vállalat jelenlegi felelősségbiztosítási szerződései (kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, szolgáltatói felelősségbiztosítás, vasúti társaságok felelősségbiztosítása) alapján történik.

A megmaradó felelősségbiztosítás csak a társaság hibájából bekövetkező káresetekkor nyújt kártérítést, más esetekben – amikor az utas más, illetve a saját hibájából szenved balesetet – nem.

Kapcsolódó hírek