Több mint kétezer kilométer gyorsforgalmi út lesz 2022-re Magyarországon

MTI/iho   ·   2016.10.26. 15:26

A kormány tervei szerint 2022 végére 2092 kilométer gyorsforgalmi út lesz Magyarországon - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban, a 4912. számú, Újfehértó és Nagykálló közötti tizenhárom kilométeres, felújított útszakasz átadásán, melyre uniós és hazai forrásokból több mint 1,1 milliárd forintot fordítottak. Az államtikár közölte, ilyen gyorsforgalmi úthossz mellett a hálózatsűrűség ezer négyzetkilométerre vetítve 22,5 kilométer lesz, ami jóval magasabb, mint a mostani 16,63 kilométeres uniós átlag. Ez az adat 2000-ben Magyarországon még csak 5,7 kilométer volt. A kabinet 2022-ig 2463 milliárd forintot akar közútfejlesztésre fordítani, ebből az összegből 1279 milliárd forint hazai forrás lenne. Az NFM államtitkára a felújított Újfehértó és Nagykálló közötti útszakasz ünnepélyes átadását követően az MTI-nek elmondta, eddig 1476 kilométer gyorsforgalmi út épült meg, a meglévő hálózatot további hatszáz kilométer hosszú gyorsforgalmi szakasszal, illetve az M44-eshez hasonló gyorsutakkal, kétszer kétsávos és kétszer egysávos főutak megépítésével szeretnék bővíteni, ezzel Európa átlagát elérjük, sőt, meghaladjuk 2022 végére. Az államtitkár közlése szerint jövőre százmilliárd forint jut az egyszámjegyű, valamint az alsóbbrendű utak rekonstrukciójára. Ebben az évben hatvankilencmilliárd forintot fordítottak a komplex útfelújítási programra, amelynek munkálatai nagyrészt már lezárultak, a szakemberek országosan még tíz helyszínen dolgoznak. A beruházások nagyobb része 2016 november végére befejeződik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Szintet lép az Alstom

iho.hu   ·   2024.04.14. 17:00

Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.