Több mint másfélmilliárdot költ a kormány a királyréti, illetve a kemencei múzeumvasútra

MTI/iho   ·   2020.07.07. 18:00
kiralyreti_kisvasut0

A királyréti vasút az idén áprilistól nem jár, várhatóan 2021-ig, a kemencei két szakaszon áll le a nyáron és indul újra 2021 tavaszán. A Szob–Márianosztra–Nagyirtás–Nagybörzsöny vonal menetrend szerint, zavartalanul közlekedik és várja az utazóközönséget. Még 2017-ben született kormányhatározat a felújításról, amelyben a királyréti mellett kisebb részben a kemencei kisvasút is érintett. A felújításokat az Ipoly Erdő Zrt. valósítja meg, a társaság a turisztikai támogatások lehívását követően lefolytatta a közbeszerzéseket, és már a munkavégzés is elkezdődött.

Mk48-as dízelmozdony szerelvényével Kismaroson 2020. július 7-én (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Horváth Barnabás, az Ipoly Erdő Zrt. főmérnöke emlékeztetett arra, hogy a kisvasút az 1890-es évek elején épült, 600 milliméteres nyomtávval, fa- és kőszállításra. Az 1950-es évek környékén indult el a személyszállítás irányába, a vasúti pálya utolsó jelentős felújítása pedig 1978-ban történt, akkor a nyomtávot 760 milliméteresre váltották.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek