Több utas, szélesebb ajtók és vészcsúszdák

iho   ·   2014.06.23. 10:00
csuszdacim

Korábbi jelentések a Vueling igénylési bázisán a mostani 180 helyett 186 üléses A320-asokról szóltak, az Airbus mostani információi már 189 üléses A320neóról és nem kevesebb, mint 240 személyes A321neo változatról szólnak.

Amint erről már a most gyártásban lévő 320-as 186 üléses változatával kapcsolatban beszámoltunk, az utasszám emelése a gép törzsének meghosszabbítása nélkül, keskenyebb és könnyebb ülésekkel, csökkentett nagyságú vagy akár áthelyezett konyhákkal, toalettekkel oldható meg. Az Airbus képviselője hangsúlyozza, hogy mindez nem csökkenti a gépek komfortját.

A gyártónak azonban válaszolnia kell a hatóság számára legfontosabb kérdésre, vagyis hogy a több utas ugyanannyi idő alatt evakuálható-e vészhelyzetben a gépből, mint amennyire eredetileg megkapta a légialkalmassági engedélyt.

Az Airbus megoldása erre a kihívásra a 320 és a 321-es esetében is egyrészt a nagyobb, szélesebb ajtók, másrészt szélesebb vészcsúszdák alkalmazása. Ezek révén a 320-as program igazgatója szerint a géppel „kényelmesen” teljesíthetők a kiürítési normák.

Ami a 321-es 240 személyes neo-verziót illeti, ennek módosításához a szélesebb ajtók és csúszdák mellett a szárnyfeletti vészkijáratok kettővel történő megszaporítása is szükséges lesz, tehát az eddigi két pár helyett három pár vészkijáratot lehetne használni szükség esetén.

Az ülésszám növekedésével némi súlygyarapodás is jár, de ez sem nagy ár azért, hogy viszont az egy utasra eső üzemanyagfogyasztás (teli gép esetében persze) hat százalékkal csökken.

Ugyanaz a géphossz, ugyanazok a hajtóművek, több utas: az egy ülésre jutó költségek így csökkenhetnek

Jelenleg a 321-eseknek még csak öt százalékát használják a társaságok a teljes 220 üléses kapacitásra berendezve, de az Airbus arra számít, hogy folytatódik a trend az utasszám növelésére, és ez az arány negyven százalékra emelkedik, miközben lesz kereslet a 240 üléses változatra is.

Sőt, és ettől válik még izgalmasabbá a változás, az Airbus nemcsak a neo-t, hanem a most gyártásban lévő változatot is módosítaná a megemelt utasszámok szerint, és ezeket a változtatásokat már a jövőre leszállítandó gépein is bevezetné.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek