Tolatós az Ormánságban

Vörös Attila   ·   2013.10.10. 13:15
400dravafok

Kedden és csütörtökön kiszolgálómenet közlekedik Szentlőrinc és Sellye között. A Barcs–Villány vonalon két állomáson még rakják a fát, így Sellye és Vajszló, valamint Sellye és Drávafok között még van rendszeres forgalom. A 62-es vonal Villány és Harkány között még járható, rendszeres forgalmat azonban csak a Beremendi Cementmű tehervonati kiszolgálása ad egy rövid szakaszon.

Okorág-Kárászpuszta és Kákics között a Fekete-víz fölött tart Sellye felé a 312-es Szergej két vajszlói rendeltetésű kocsival<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

A MÁV 61-es számú vasútvonala jelenleg Szentlőrincet köti össze Sellyével. Eredetileg még Szentlőrinc és Našic közé építette a vasutat 1895-ben a Szentlőrinc–Szlatina–Našici HÉV-társaság, de Trianon elfelezte, majd a '68-as koncepció ellehetetlenítette a vonal Sellye alatti részét. A Sellye–Drávasztára szakaszon 1970-ben megszűnt a forgalom, azóta Sellyéről már csak három irányba lehet vonattal elindulni. A 61-es vonalat ugyanis itt keresztezi a 62-es számú, Villány és Barcs (Középrigóc) közt 1912-ben épült vasútvonal. Ennek Középrigóc és Sellye közötti részén 2006. májusa óta, Sellye és Villány közötti szakaszán pedig 2007. március 4. óta szünetel a személyszállítás.

Hat, fával rakott vagon várta a gépet Drávafokon

Az ormánsági vicihálózat maradványa elég jó állapotú ahhoz, hogy Szergejjel is közlekedni lehessen rajta, így a sellyei tolatóst a Pécs és Szentlőrinc közt mindennap közlekedő tolatós teher gépe viszi. Hétfőn, szerdán és pénteken ez a mozdony Szentlőrincről Szigetváron át Barcs felé indul, így a hét minden napján van dolga a környék dízeles vonalain.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek