Tolonganak a beszállítók a Rába–Volvo buszprogramhoz

MTI   ·   2013.06.17. 12:06

Eddig csaknem 250 cég jelentkezett a Rába-holding és a Volvo beszállítói programjába, amelyre már csak két hétig jelentkezhetnek a cégek.

A tavasszal meghirdetett beszállítói programra eddig az előzetes várakozásoknál is több társaság jelentkezett. A pályázati határidő június végi lejárta után egy többlépcsős folyamatban dől el, mely hazai vállalkozások termékei épülhetnek be a tervezett Rába-Volvo autóbuszokba, illetve kerülhetnek majd be a Volvo globális beszállítói rendszerébe – közölte a Rába.

Nevek említése nélkül azt írják, a jelentkezők szinte a teljes iparágat lefedik, és van köztük számos, igen magas színvonalú alkatrészeket gyártó cég is. A Rába és a Volvo célja, hogy a hazai piac számára, a piaci igények figyelembevételével modern tömegközlekedési járművek készüljenek a Rába győri gyárában magyarországi komponensek beépítésével.

A modern technológiával előállított autóbuszok hazai tartalmát fokozatosan növelik majd, az együttműködés értelmében a szükséges importbeszerzések értékét hazai termékek vásárlásával kompenzálja a Volvo, ezáltal 100 százalékos hazai értékhányad biztosítható – hangsúlyozzák.

„A jelentkezések lezárását követően elkezdjük kiértékelni a beérkezett adatokat és várhatóan ősszel elindulnak az egyeztetések a potenciális beszállítókkal. Az alapos és időigényes minősítési folyamat végén pedig eldől, kik azok, akik a Volvo globális rendszerébe is becsatlakozhatnak” – idézi Torma Jánost, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatóját a közlemény.

Március 19-én indított beszállítói programot hazai kis- és középvállalkozások számára a Volvo Bus Corporationnel közös buszgyártásához a Rába Jármű Kft. Az autóbusz-üzletágat vezető Mohácsi Béla közlése szerint a Rába–Volvo együttműködés során harmincszázaléknyi helyi beszállítói hányaddal számolnak. A várható 200-300 busz gyártása esetén ez évi 15-20 milliárd forintnyi új piaci lehetőséget jelent, egyben fenntarthatóan 300 munkahelyet teremt a Rábánál és beszállítóinál.

A programba bekerülő hazai cégek nem csupán az évi tízezer darabos Volvo buszgyártás partnerei lehetnek, de bekerülhetnek a svéd cég ennél nagyságrenddel nagyobb kibocsátású teherjármű-üzletágába is. A felek megállapodása alapján a beruházás 100 százalékos ellentételezés mellett zajlik, ami komoly lehetőség a hazai cégek számára a Volvo-beszállítóvá válásra.

A cég azzal számol, hogy 2014 első negyedében bocsátja ki az első buszokat. A magyarországi piac felvevőképességét évi 200-300 darabra becsülik, és ez az a tétel, amely már gazdaságosan gyártható.

Kapcsolódó hírek