Tovább épül a mélygarázs Miskolcon

iho   ·   2013.04.15. 08:51

Most indulhat a közbeszerzési eljárás a Patak utcai mélygarázs ügyében, azaz úgy tűnik, májusban folytatódhatnak a kivitelezési munkálatok, tudta meg a Borsod.online a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetőjétől. (Pásztor Imre januárban azt nyilatkozta, márciusban várható a munkakezdés.)

Tavaly november volt, amikor hirtelen levonultak a kivitelezők az építési területről, mert az eredeti tervekhez képest nem várt akadályba ütköztek, „így szükségessé vált a mélyalapozás munkarész módosítása”, és ez kiegészítő közbeszerzési eljárást igényel.

Pásztor Imre most elmondta, április első hetében érkezett meg a pótmunkák közbeszerzési eljárására vonatkozó úgynevezett minőség-ellenőrzési tanúsítvány, ennek birtokában indulhatott el a közbeszerzés, és ez alapján prognosztizálható a májusi kezdés.

Perecsenyi Attila, a Régió Park Kft. ügyvezetője elmondta, a tervezők megbízásából készült talajmechanikai szakvélemény a – kutatófúrások egybehangzó adataira támaszkodva – 8-8,5 méter mélységben mindenhol vízzáró agyagréteg meglétét mutatta ki. Hangsúlyozta, hogy a tervező egy kiegészítő fúrást is elvégzett a biztonság kedvéért: a feltárt agyagréteget megfelelő vastagságúnak, vízzárónak és a résfal bekötésére alkalmasnak minősítette. A munkagödörben várhatóan május közepétől megkezdődhetnek a résfal lemélyítési munkálatai, a bentonitos vízzáró fal építése.

Magát a mélygarázst nem kellett átterveztetni, csupán a megépítéséhez szükséges munkagödör kialakításának tervein kellett módosítani, ez a szakemberek szerint várhatóan alacsony költséggel jár. A kérdésre, hogy mennyibe fog kerülni, azt a választ kapta a cikkíró, hogy ezt csak az eljárás végén lehet pontosan megmondani.

Pásztor Imre szerint továbbra is a korábbi kivitelező kezelésében van az építési terület. A mélygarázs építésének befejezési határideje 2013. október 20-a.

Kapcsolódó hírek