Tovább repül Budaörsön a repülőszövetség

Márványi Péter   ·   2014.09.20. 13:45
cim

Reptér-részlet sok élettel: jövőre ismét lesznek rendezvények

Nemrég egy internetes portálon cikk jelent meg arról, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azt fontolgatja: felmondja a Magyar Repülő Szövetség bérleti szerződését a budaörsi repülőtérre, mert az MRSZ kamatokkal együtt 50 millió forintnyi bérleti díjjal tartozik. Az iho/repülés az ügyről Mészáros Lászlót, a Magyar Repülő Szövetség elnökét kérdezte, aki határozottan cáfolta az ominózus írás gyakorlatilag valamennyi állítását.

– Az MRSZ-nek nincs tudomása arról, hogy a Vagyonkezelő ilyesmit fontolgatna, minket a Vagyonkezelő ilyesmiről nem tájékoztatott.

– De egyébként tárgyalásban vannak velük?

– Beszélőviszonyban vagyunk, de fizetési felszólítás nem hangzott el. Valóban létezik egyfajta rendezetlen számla a Vagyonkezelő és a repülőszövetség között, amelynek alapvetően az az oka, hogy a vagyonkezelő egy hét évre visszamenőleges számlát bocsátott ki, amelynek mi nem értettük az alapját. Hét évre visszamenőleg nem lehet számlát kibocsátani, csak öt évre. Ráadásul ez a számla tartalmazott olyan tételeket, amelyekkel mi azért nem értünk egyet, mert szerintünk mi értéknövelő beruházásokat végeztünk a repülőtéren, ezeknek az elfogadása képezi egy per tárgyát. Az alap megállapodásnak az volt a lényege, az értéknövelő beruházások értékét levonhatjuk a bérleti díjból. Erre egyébként a jövőre nézve hajlandó is a vagyonkezelő, illetve azok a képviselői, akikkel tárgyaltunk.

A haditechnikai park gépei még amerikaira maszkírozva ácsorognak a körépület előtt, de természetesen a festék lemosható, a hamis orrkúp levehető...

– Már csak az a kérdés, hogy a múltra nézve hogyan gondolják ezt. Milyen beruházásokról van szó?

– A repülőszövetség tizenegynéhány éve bérli a repülőteret a vagyonkezelőtől, azt megelőzően az állam tulajdonában, de a Honvédség kezelésében volt. Akkor már a körépület statikailag teljesen leromlott. Azóta tisztázták, nem annyira rossz az állapota, de a felújítást és a karbantartást rendkívüli módon nehezíti, hogy műemlék épületegyüttesről van szó. Az állagleromlás még a bérlői jogviszonyba kerülés előtti. Az, hogy az épület egyáltalán áll még, csak és kizárólag a repülőszövetség beruházásainak köszönhető. Hasonló beruházás volt például a benzinkút felújítása, amely nagyon komoly tétel a mi életünkben. A vagyonkezelő szerint ezeket a tételeket korábban nem kellő alapossággal kérvényezte, illetve jelentette be a repülőszövetség. Ezzel szemben a szövetségnek vannak olyan dokumentumai, amelyek szerint ezeket lejelentette, de van olyan, amelyikre nem érkezett válasz a vagyonkezelőtől. A vagyonkezelő azt mondja, ha nem egyező az alapállás, akkor nem szabad megcsinálni. De például egy leomlott falat meg kellett csinálni, nem lehetett sokáig várni, hogy a vagyonkezelő válaszol-e erre a kérdésre. Lecseréltük a teljes világítást. Az állami vagyont havi 600 ezer forintért őrizteti a repülőszövetség, ennek is legalább egy részét mindenképpen figyelembe kellene venni a vagyonkezelőnek.

– A cikk szerint a vagyonkezelő úgy nyilatkozott az újságírónak, akkor hajlandó költeni valamit a repülőtérre, ha onnan a repülőszövetség elmegy.

– Erre nem tudok mit mondani, mert én a vagyonkezelő nyilatkozatát nem láttam, csak az újságíróét. Elnézést, de azt gondolom, egy olyan újságíró esetében, aki egy magán e-mailről tesz föl kérdéseket, a főszerkesztője nem vállalja, hogy az ő alkalmazásában áll, a média impresszumában nem szerepel, mint újságíró, nem tudok, mit mondani, hogy ő mit állít.

MiG-23-as filmszerepben: az egyik szárnya így áll, a másik úgy...

– Más orgánumok is foglalkoztak a filmforgatással, ami Budaörsön zajlott, és ami állítólag szintén vitatott kérdés a repülőszövetség és a vagyonkezelő között. A szövetség miért nem kért engedélyt arra, hogy bérbe adja a filmeseknek a területet?

– A repülőszövetségnek a bérleti szerződés alapján van albérleti szerződéskötési joga, különben a hangárban sem lehetne a repülőgépeket tárolni, mert az is egy albérleti szerződés. A filmforgatást, sőt a szerződés aláírását megelőzően a műemlék-felügyelet kétszer tartott helyszíni szemlét, és a filmforgatás végén is egyet, megegyeztek a filmesekkel, mi az a változtatás, amit a terület elbír, és mit, hogyan kell helyreállítani. Ebben a vagyonkezelő és a műemlékvédelem végig partner volt, a vagyonkezelő természetesen tudott minderről.

– Ugyancsak szerepel a felsorolt problémák között az, hogy megjelent Budaörsön egy haditechnikai kiállítás.

– És ez miért probléma? Az, hogy egy repülőtéren repülőgépeket kiállítanak, amelyeket bárki megnézhet miért probléma?

– Valószínű megint csak az a vád, hogy a vagyonkezelő nem tudott róla, nem engedélyezte.

Kilátás a Körépület teraszáról

– Ez egy nagyon súlyos vád, és nem felel meg a valóságnak. Annál is inkább, mert ott, ahol a kiállítás van, az a volt tüzelőanyag-telepe a repülőtérnek, ahonnan a földalatti tüzelőanyag tartályokat kellett eltávolítani, ami még a környezetvédelmi hatóság bevonását is igényelte. Abszolút képben volt a vagyonkezelő, minden ehhez szükséges dokumentumot benyújtottunk nekik. És semmiféle olyan reakció nem volt a vagyonkezelő részéről, hogy ezt nehezményeznék. Nehezen is lehetne, hiszen egy húsz éve eltávolítandó tartályt végre kivettünk. A másik: ezek hadrendből kivont repülőgépek, és mindenféle fegyveres eszközök, amelyeknek a tárolási helye szigorú, nemzetközileg felügyelt helyen kell, hogy történjen. Olyan nincs, hogy erről nem tud a vagyonkezelő. Erről még Washingtonban a NATO-főhadiszálláson is tudnak.

– Viszont bevételeket hozhat a repülőtérnek, ahogyan a filmforgatás is.

– Természetesen.

– Hogy néznek ki most a dolgok Budaörsön? A forgatásra lefestett, átalakított gépek még az épületek előtt vannak.

– Még mindig ott vannak a gépek. Az épületen belül teljesen leszerelték a díszleteket, folyik az épület rekonstruálása, nyílászárókat és falakat festenek, takarítanak. A hangárt is teljesen kitakarították, ami nem kis költség. Miután kivittük a repülőgépeket – a filmesek felállítottak két sátrat, ahol lehet tárolni a gépeket – lehetőségünk van arra, hogy hozzáférjünk a hangárban a betonhoz, hozzáfoghattunk a javításához.

Az egyedülálló műemlék, a körépület az ígéretek szerint új festést kap kívül-belül

– A körépület is jobban néz majd ki, ha a filmesek befejezik a helyreállítást?

– Erre csak azt tudom mondani, hogy a körépülettel akármit csinálunk csak jobban tud kinézni. De miután leveszik a díszlettartókat, helyre kell állítani a vakolatot, le kell festeni a faszerkezetet, mindenféleképp minimum konzerválás lesz. De egészen biztosan jobban is fog kinézni.

– Az Aeromagazinban olvastam egy szomorú szerkesztői mondatot arról, hogy de kár, hogy kivágták a fákat a körépület előtt, az utcai fronton.

– Tölgyfák a repülőtér 30 kilométeres körzetében nem voltak soha. Fényképeink vannak arról, hogy némelyik fának már csak a kérge volt meg, csak kifejezetten életveszélyes állapotban lévő, beteg fákat távolítottak el, amelyeknek a helyére jövő héten újakat ültetnek. A fák kivágáshoz az önkormányzat beleegyezését kértük és kaptuk meg, és természetesen vállalta a filmes stáb az ilyenkor kötelező újratelepítés költségeit is. Minden egyes fa helyére tíz másikat fognak ültetni.

A filmesek két sátrat húztak fel a hangárban tartott gépeknek

– Ez annyit jelent, hogy most az elmúlt hetek izgalmai után, a filmforgatás után valamivel jobb jövő vár Budaörsre, mint az elmúlt években?

– Azt gondolom, minimum sikerült megállítani a romlást, bizonyos területeken kifejezetten javulást fogunk elérni.

– Milyen lesz tehát a reptér képe jövőre, hogyan képzeljük el?

– A látvány alapvetően nem térhet el az eredetitől, hiszen műemlékről van szó. Akármi történik, annak közelíteni kell az eredeti, harmincas évekbeli állapotokat. Viszont mi csak olyan mértékben tudjuk elvégezni a feladatokat, amennyire van fedezet. Amennyiben a vagyonkezelővel nem tudunk megállapodni, és azt a számunkra horribilis bérleti díjat külön ki kell még fizessük a repülőtér fenntartási költségei mellett, akkor át kell értékelnünk az életünket, de remélem nem ebbe az irányba mennek a dolgok. Sikerül talán életet lehelni a repülőtérbe. Egyre több rendezvényünk lesz. Egyik oldalról nem öröm, másik oldalról pozitív, hogy a környékünkben bezárt repülőterek pilótái és repülőgépei is itt vannak. Élet költözik a mezőre, köszönhetően a haditechnikai parknak is, ahova jönnek a nézők. Még egy kis büfé kellene ide, meg hogy a mellékhelyiségeket fel tudjuk újítani. De ezekre akkor tudunk költeni, ha nem mindenféle generált perekre megy el a pénz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.