Tovább zsugorodik a ČSA

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2015.02.26. 17:00
kiskep
Ötödével csökkent a ČSA utasainak száma az elmúlt évben. Legutóbb 2001-ben volt ilyen kevés utasa a cseh légitársaságnak. Több oka is van a jelenségnek: az orosz piac nagy mértékű gyengülése, valamint a flotta zsugorodása is rányomta bélyegét az eredményre.

(fotók: ČSA)

A ČSA menetrend szerinti járatain 2014-ben 2,27 millió utast szolgáltak ki, ami huszonegy százalékos visszaesést jelent az egy évvel azelőtti eredményekhez képest. Összességében azonban a légitársaság kis mértékű növekedést jelentett be. A légitársaság által nyilvánosságra hozott statisztika ugyanis tartalmazza azt a 722 ezer utast is, akik a bérbe adott repülőiken utaztak. Ezzel a módszerrel számolva a légicég összesen 2,99 millió utast szállított, ami valóban öt százalékos növekedést jelent a 2013-as évi adatokhoz képest.

A légitárasaság szóvivője azt nyilatkozta, hogy a menetrend szerinti járatokon észlelt utasszám-visszaesés főleg az orosz piac lényeges megtorpanásának az eredménye. De kevesebben utaztak például Ukrajna, Kazahsztán és más kaukázusi országok viszonylataiban is. A ČSA adatai szerint a Csehország és Oroszország közti utasforgalom negyedével csökkent, Ukrajna viszonylatában pedig a csökkenés nem kevesebb, mint hatvan százalék. A keleti piac általános visszaesése negatív hatással volt a Dél- és Nyugat-Európa felé tartó járatokra is, hiszen az átszálló utasok száma is csökkent.

A ČSA a keleti piac további bizonytalansága miatt jelenleg inkább Nyugat-Európa felé nyit, ott bővíti járatait, szolgáltatásait. Olyan közvetlen járatokat is kínál újonnan, amelyek kizárólag Csehországon kívül repülnek majd. Lesz járat például Stuttgart és Olaszország illetve Franciaország között is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek