Tőzsdére léphet a Virgin

iho   ·   2014.02.14. 11:28

A Napi Gazdaság szerint a brit mágnás, Sir Richard Branson által tíz éve alapított fapados társaság sajtóértesülések szerint hat bankkal tárgyalt az IPO menedzseléséről, végül pedig a Barclaysre és a Deutsche Bankra esett a választás.

A cégben Richard Branson és a Virgin Group negyvenkilenc százalékos tulajdonnal rendelkezik, a külföldiek tulajdonlására vonatkozó amerikai szabályok értelmében azonban a szavazati jogoknak csak huszonöt százalékát birtokolja az alapító, aki brit állampolgár.

A Virgin America megalapítása óta összesen 675 millió dollár veszteséget termelt, míg a szerencséje meg nem fordult 2013 második negyedévében. Tavaly összesen 1,3 milliárd dolláros bevételt ért el, a harmadik negyedévben 33,5 milliós profitot termelt.

A bejelentést jól időzítették, a légitársaságok részvényei ugyanis szárnyaltak hétfőn, részben az olyan hírek miatt, mint az US Airways és az American Airlines egyesülése, amely konszolidációt jelez a piacon. Kedden azonban az American Airlines már 1,6 százalékos eséssel nyitott. A Slate magazin publicistája, Matthew Yglesias szerint azonban a légitársaságok, annak ellenére, hogy 2013-ban nyereségesek voltak, nem jelentenek jó befektetést, és csak azért maradhattak a tőzsdén évtizedek óta, mert mindig lehetett találni olyan balekokat, akik hittek a cégvezetők ígéreteinek, és ez lehet majd a helyzet a Virgin Airlines IPO-jával is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek