Tragédia Indiában: közel száz halott, és több száz sérült egy vonatbalesetben

MTI/iho   ·   2016.11.20. 08:13
kanpuri_baleset0

2016.11.21. hétfő, 8.00 Az eltelt több, mint egy napban további áldozatokat találtak. A The Hindu hétfői keltezésű cikke szerint 133-an haltak meg és a sebesültek száma 200. A mentésben résztvevők emelőgépekkel próbálták mg az összeroncsolódott vasúti kocsikat hozzáférhetővé tenni. Anil Saxena, az indiai vasúttársaság szóvivője korábban abból indult ki, hogy a mentést vasárnap estig befejezik.

2016.11.20. vasárnap, 9.25 A balesetben az Indore–Patna közötti expressz siklott ki. Indor a közép-indiai Madhya Pradesh-államban, Patna a keleti Biharban található. Az expressz az 1400 kilométeres utat 27 óra alatt teszi meg, a siklás mintegy 700 kilométerrel a célállomás előtt történt. A vonat általában huszonegy kocsiból állt és körülbelül 1000 utast szállított. A baleset Lucknow-tól, Uttar Pradesh-állam fővárosától 50 kilométerre délre történt. „Hatalmas rándulásra és hangos csikorgásra ébredtünk” – mondta a túlélők egyike az NTDT-televízió riporterének. „Valahogy sikerült kijutnunk a kocsiból, a vágányok mellett, ameddig a szem ellátott, kerekeket és tengelyeket láttunk.”

A képre kattintva galéria nyílik. Figyelem! Megrázó felvételek! (fotók: Daily Mail)

9.10 Az eddig megtalált körülbelül 100 halott mellett 150 sebesültről lehet tudni. Mintegy 250 rendőr segédkezik a mentési munkálatoknál. Az áldozatok zöme a mozdony mögötti két kocsiban található, jelenleg lángvágókkal igyekeznek kiszabadítani a túlélőket.

 

 

8:46 Borzasztó gyorsan emelkedik a halottak száma: a BBC értesülései szerint már közel százan vesztették életüket a balesetben.

 

Korábban írtuk:

A mentési munkálatok még javában folynak, a híradások szerint félő, hogy jóval magasabb lesz a halálos áldozatok száma. A baleset az észak-indiai Kánpur iparváros közelében történt vasárnap reggel. Egy személyvonat tizenöt kocsija kisiklott. Ennek oka egyelőre nem ismert.

(térkép: Google)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek