Trolik és villamosok hétvégéje

iho/vasút   ·   2012.09.28. 16:30
00

A BKV már hagyományos troliünnepét szeptember 29-én szombaton, a Kőbányai garázsban tartják reggel kilenc és délután öt óra között. Álló és mozgó járművek bemutatója, tesztvezetés, ügyességi feladatok várják a látogatókat, és látványosnak ígérkezik a trolik gyorsulási versenye is. A rendezvényre a Mester utcától a Kőbányai garázsig (Zách utca) különvillamos közlekedik, a nosztalgiatrolik pedig a Puskás Ferenc stadioni trolivégállomástól szállítják az utasokat.

(fotó: Boda Balázs)

Szeptember 30-án rendezik a negyedik kamaraerdei villamosnapot. A program helyszíne csak Kamaraerdő, a 41-es villamos végállomása lesz, ahova ezúttal Újbuda-központ megállóhelyről indulnak majd a villamosok 9.10. és 15.30. között húsz percenként. Ezen a napon lehet majd utazni a három favázas villamossal (436, 611, 1074), a debreceni FVV csuklóssal, valamint az UV villamossal is.

Az 1074-es a 2010-es...<br>(Kemsei Zoltán felvételei)

A kamaraerdei program az idén is elsősorban a családoknak szól: villamosba épített terepasztal, kézműves foglalkozás, számos gyerekprogram, állatsimogató várja az érdeklődőket. A végállomáson elsősorban a kisebb járművek kiállítását tervezik, így az idén is látható lesz a hóseprő, a tehermozdony, az Unimog, a metró TVG-je, de a tervek szerint megtekinthető lesz majd egy Schörling, azaz felsővezeték javító gépkocsi is, valamint ismét lesz TW6000-es a kamarai vágányokon. A tavalyi forgalmi járatok az idén sajnos elmaradnak az áramellátás kábellopások okozta gyengesége, illetve a nem megfelelő útvonalak miatt, ellenben a kiállított járművek a tervek szerint néhány menetet teljesíteni fognak, így aki ezeket a nyílt vonalon szeretné fotózni, azok jól teszik, ha kiballagnak a 41-es vágányai mellé.

A nosztalgiavillamosok húsz perces követéssel járnak Újbuda-központtól Kamaraerdőig, a belső végállomásról 9.10–15.30., a külsőről 9.50–16.10. között indulva. A különjáratokra a már megszokott 400 forintos nosztalgiajegy érvényes, amit a kalauznál lehet megváltani. A villamosnapra látogatók ízelítőt kapnak a Földalati Vasúti Múzeumban megrendezett retroplakát-kiállításból, lesz egy makett- és egy szakmai kiállítás is.

...és a 611-es a 2011-es villamosnapon

Kapcsolódó hírek