Egy fontos változás rögtön bekövetkezett: amint eldőltek a választások, az amerikai szövetségi légügyi hatóság, az FAA azonnal elrendelte az időleges repüléstilalmi zónát (TFR) Trump otthona körül, két mérföld átmérőjű körben, 3000 láb magasságig. És mivel a megválasztott elnök otthona a Manhattan félszigeten, New York kellős közepén lévő Trump Tower, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Hudson VFR folyosót, vagyis a folyót gyakorlatilag leblokkolták az olyannyira népszerű Manhattan körüli New York-i sétarepülések elől, bizonyos megkötésekkel azonban használhatók a parton lévő heliportok és vízi repülőgép-kikötők. A város fölött pedig pláne nem szabad repülni, tekintve, hogy az eddig sem volt engedélyezett. Viszont, amint Póka Ferenc, amerikai magyar pilóta-olvasónk jelezte, ily módon a Lady, azaz a Szabadság szobor körül is csak úgy lehet a szokásos kört lerepülni, ha dél, azaz a Verrazano-híd felől közelítenek a gépek. Hírek szerint azért az FAA is gondolkodik valami könnyítésen, hogy a teljes forgalom ne bénuljon meg. A megszorítás január huszadikáig érvényes, vagyis amíg az új elnök be át nem költözik Washingtonba, a Fehér Házba.

A nagy piros kör a tilalmi zóna (fotó: Póka Ferenc)

A világ légiipari fórumai azonban a hosszú távú lehetséges hatásokat próbálják felmérni a választások éjszakája óta. 2017 szeptemberében lejár az a törvényi felhatalmazás, amelynek alapján az FAA biztosítja a légiforgalmi irányító szolgálatokat szerte az Egyesült Államokban. És miután már a korábbi költségvetési krízis során, 2013-ban sok kisebb repülőtérről időlegesen kivonult a szövetségi szolgálat, most az egész légiforgalmi  irányítás privatizálása van terítéken. Ugyanakkor ami viszont határozottan optimistává teszi az amerikai GA-világot, az az, hogy Trump komoly fejlesztéseket ígért a kampánya során a teljes közlekedési szektorra nézve, beleértve a repülőtereket is. Az iparági vezetők most erre emlékeztetnek, illetve arra, hogy eddig maga Trump is felhasználója volt ennek az infrastruktúrának a 757-esével, egy business jetjével és két helikopterével.

Európa felől egészen más hangok hallatszanak: a legtekintélyesebb szakfórumok egyike, a brit Flightglobal szerint a legfontosabb előre látható következmény az lesz, hogy a közel húsz éves eddigi trenddel szemben, amely a légiközlekedés soha nem látott fejlődését hozta, mostantól a belső piacok nehezen elérhetőkké válnak a külső piaci szereplők számára. Az iparág globálissá vált, a gyártás behálózza a földrészeket, és a repülőgépipar térképét nem lehet egy éjszaka alatt átrajzolni, hangzik a Flightglobal kommentárja, amely leszögezi, az európai gyártók amerikai gyártóhelyeit sem lehet bezárni, itt a cikkíró egyebek közt nyilván az Airbus alabamai összeszerelő üzemére gondol. De a korlátlan globalizációnak vége, zárul az okfejtés.

Az első, Alabama államban összeszerelt európai Airbus

Ami a légiközlekedési piacot illeti, a társasági szervezetek egyelőre mintha azzal vigasztalnák magukat, hogy a szabályozás átalakulása, ami erős hatással lehet az amerikai de főleg az Egyesült Államokon kívüli, de oda is repülő társaságokra, egyelőre nem prioritás a republikánusoknál. Viszont konkrétan arra szinte mindenki számít, jelzi a Bloomberg, hogy az Amerikába betört Öböl-menti társaságok terjeszkedését most mát valóban meg fogja akadályozni a törvényhozás: a versenytárs nagy amerikai légitársaságok lobbi-csoportjának szóvivője szerint ezügyben már hivatalba lépése előtt megkezdődnek a tárgyalások a megválasztott elnökkel. A felszólítás lényege: Trump ne engedje az állami tulajdonú és állami támogatást élvező három cég, az Emirates, a Qatar és az Etihad „unfair” versenyét a piaci alapokon működő (amerikai) cégekkel szemben. Ugyanez a lobbi-csoport akarja elérni a kormányzati határozatot az Európából az USA felé diszkont-járatokat nyitó Norwegian új vonalainak engedélyeztetése ellen: a végleges zöld jelzésről az európai cégcsoport egyik vállalata mintegy három éve várja a washingtoni közlekedési tárca döntését.

Az elmúlt hónapok érdekes fejleménye volt az Obama-adminisztráció nyitása Kuba felé, már megindultak az első (nem charter) járatok a vidéki repterekre és Havannát is összekapcsolják az amerikai kontinenssel, de sokan azt feltételezik, hogy a Trump-kormányzat egészen másfajta politikát visz majd a kommunista vezetésű szigetországgal kapcsolatban, ami lefékezheti ezt az olyannyira várt nyitást.

Trum első körben vagy száz géppel növelné az aktív harcigépflottát

A kampány során az elnökjelölt sokmilliárd dolláros programot hirdetett az amerikai haderő fejlesztésére, a leépítések leállítására. A javaslat szerint a légierő például 1100 helyett 1200 aktív harci géppel kell, hogy rendelkezzen; végülis nem csoda, hogy a megválasztása hírére a Lockheed Martin részvények árfolyama például 6, a Raytheoné 7,5, a Northrop Grumman papírjaié 5,4 százalékkal emelkedtek. A kérdés, hogy miképp kerít mindehhez forrást az új amerikai elnök. A Defense News által megszólaltatott egyik szakértő szerint a törvényhozásban ugyan lesz kemény ellenállás, de „a világban rossz irányban mennek a dolgok”, ami mégis meggyőzheti a kongresszust és a szenátust az átcsoportosítások elfogadásáról, ami mintegy 80 milliárd dollárnyi pluszt jelentene az Obama-adminisztráció katonai költéseihez képest, de ez még mindig kisebb GDP-arányú emelkedés, mint ami a  hidegháború vagy az afganisztáni vagy iraki beavatkozás csúcsidőszakában volt.

Várható még egy konkrét és meglehetősen kemény lépés, ami a Boeing számára blokkolhat egy mintegy tíz évre szóló, 17 milliárdos üzletet: a republikánus többség jövő héten szavaz arról, hogy a korábbi megállapodásokkal ellentétben megakadályozza száz utasszállító repülőgép eladását Iránnak. A republikánusok szerint az amerikai gyártó ezzel „felfegyverezné” az iráni rezsimet, amely ezeknek a gépeknek a segítségével tudna terroristákat szállítani a Közel-Kelet válságövezeteibe, mint ahogy Teherán korábban is szállított például polgári utasszállítókkal fegyvert Szíriába.

Vagy száz gépet adna el a Boeing Iránnak, például az öreg 747-esek leváltására, de ezt a törvényhozás megakadályozhatja

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!