Túlméretes szerelvények az autópályákon

MTI/iho   ·   2014.10.28. 10:00

Túlméretes járműszerelvények közlekedése miatt szerdán hajnali 0 és 4 óra között forgalomkorlátozások lesznek az M15, M1, M0 és M6 gyorsforgalmi utakon – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint ebben az időszakban két, csaknem 7,5 méter széles járműszerelvény közlekedik majd az M15–M1–M0–M6 gyorsforgalmi útvonalon. Az M15-ös autóúton arra a negyed órára, amíg elhaladnak itt a járművek, megállítják a határ felé tartó forgalmat, emellett a határ felől az M1-es autópálya felé tartók nem előzhetik meg a járműveket. Azok szélessége miatt szintén nem előzhetik meg a szerelvényeket az M1-es autópályán a Budapest és az M6-os autópályán a Dunaföldvár felé közlekedők.

A tájékoztatás szerint a járművek csaknem óránkénti 80 kilométeres sebességgel közlekednek majd, így nem akadályozzák a 3,5 tonna feletti megengedett össztömegű tehergépjárműveket a szabályos sebességgel való haladásban. Nagyobb pihenőhelyeknél a járművek félreállításával és a rendőrség közreműködésével elengedik a feltorlódott járműveket. Az M0-s autóút három forgalmi sávos szakaszán a legbelső sávban a személygépjárművek elhaladhatnak a szerelvények mellett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek