Typhoon, F-35 bajok: hibás furatok, hibás katapult

iho   ·   2015.10.18. 11:15
Eurofighter_Luftwaffe_cim

A német légierő ideiglenesen leállította az új Eurofighterek átvételét, mert minőségi probléma mutatkozik a gépek hátsó részén, a függőleges vezérsík rögzítését szolgáló csapszegek furatainál. A Defense News híradása szerint a gyártás során korábban is keletkeztek hasonló hibák, és akkor is a gép törzsének hátsó részén, amelynek elkészítéséért a Eurofighter konzorcium brit tagja, a BAE Systems a felelős.

Ugyanakkor a konzorcium, amelynek tagja az Airbus Defence and Space és a Finmeccanica is, azt közölte, a probléma nem érinti a repülésbiztonságot, nem szükséges emiatt sem üzemeltetési, sem élettartam-korlátozásokat bevezetni a gépen. A német hadügyminisztérium szóvivője viszont úgy fogalmazott, rövid távon a hiba nem érinti a repülésbiztonságot, hosszú távú hatások viszont lehetségesek.

A közleményből az derül ki, hogy a leszállított gépek szinte mindegyike érintett a problémában, az elsőtől a jelenleg futó 3A jelzésű sorozatig. Az összes német Eurofightert alaposan átvizsgálják, de a légierő műveleteit ez nem fogja akadályozni, hangzik a tárca nyilatkozata. A brit hadügyminisztérium, a némettel ellentétben, nem függeszti fel az új gépek átvételét, és nem változtat a Typhoonok üzemeltetésén sem. Nem tudni, hogy a típus más használói milyen döntést hoznak.

Mint ismeretes, a Typhoon-programnak Nagy-Britannia és Németország mellett Olaszország és Spanyolország a tagja, az eddigi üzemeltetők rajtuk kívül: Szaúd-Arábia és Ausztria. Omán ugyancsak rendelt a gépből, Kuwait pedig nemrég jelentette be vásárlási szándékát huszonnégy példányra, de a szerződést a felek még nem írták alá.

Ugyancsak a Defense News adott hírt egy másik új típushoz kapcsolódó problémáról. Eszerint a már sokat szenvedett, de most már gyártásban lévő ötödik generációs F-35-ös harci géppel kapcsolatban azt fedezték fel, ha kis súlyú pilóta katapultál a gépből, annak nagyobb az esélye, hogy nyaksérülést szenved. A nyáron zajló tesztek során előbukkant probléma létét a szerkesztőségnek írt levelében a Pentagon is elismerte, a hiba az ernyő nyitásakor jelentkezik.

A kérdés az, mi okozta a kissebességű tesztek során előforduló hibát. Egyes a Pentagonból korábban származó információk szerint a gond az, hogy a pilóta sisakja nehezebb a kelleténél. A hadügyminisztérium most ezt cáfolja, a hiba a katapultülés tervezésében rejlik, hangzik a közlemény.

A Lockheed Martin és a katapultülést szállító Martin-Baker keményen dolgozik a problémán, de amíg végleges megoldást nem találnak, addig a géppel nem repülhetnek 136 fontnál, vagyis körülbelül 61 kilónál könnyebb pilóták, függetlenül attól, hogy melyik sisakváltozatot viselik. Kérdés, mennyiben érinti ez az első hölgyet, Christine Mau alezredest, aki néhány hónapja fejezte be sikeresen átképzését, és aki ezzel az új típus hajózói közé lépett: a videó láttán úgy tűnik, nem túl robosztus alkat...

Közben viszont az is igaz, hogy a sisak súlya jelenleg valamivel több, mint két kiló, kicsit nehezebb, mint az előző változat, a sisakot gyártó cégek, az Elbit Systems és a Rockwell Collins pedig a sisak súlyának csökkentésével próbálkoznak.

A videón az F-35-ös zéró-zéró tesztje látható, vagyis az ülés működése a gép álló helyzetében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.