A rugalmas felhasználást biztosító heti- és havibérletek  érvénytartamukon belül az 1-es számú vasúti fővonal menti három város és Bécs között mindkét irányban, akár átszállással együtt is korlátlan számú utazásra jogosítanak bármely vonaton, beleértve a távolsági (Railjet, EuroCity, EuroNight, nemzetközi gyors) vonatokat és a regionális járatokat (személyvonat, EURegio) is. A bérletek első- és másodosztályra egyaránt megvásárolhatók, tizenöt eurós felár megfizetésével pedig a Railjetek Business Class része is igénybe vehető az első osztályra szóló változattal. A bérletek névre szólnak, így nem átruházhatók. A hetibérlet az érvényességének első napját is beleszámítva hét napig használható fel utazásra, míg a havi változat az érvényesség első napját követő hónap azonos napját megelőző napon éjfélig vehető igénybe (például március 15-től április 14-én éjfélig). Az új heti- és havibérletek Győr, Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom állomásokon, valamint Budapesten a Keleti, Nyugati és Déli pályaudvaron, illetve Kelenföld állomáson vásárolhatók meg.

A Győr és Bécs közé szóló, másodosztályú hetibérlet 63 euróba kerül, Mosonmagyaróvártól 49, Hegyeshalomtól pedig 43 eurót kóstál. Az első osztályra szóló változatért 119, 99 és 89 eurót kell fizetni. A bérlet az érvényesség első napját követő hét azonos napját megelőző nap éjfélig érvényes.

Az érvényesség első napját követő hónap azonos napját megelőző nap éjfélig érvényes, másodosztályú havibérleteket Győrtől 219, Mosonmagyaróvártól 175, Hegyeshalomtól 165 euróért lehet váltani. Első osztályra pedig rendre 419, 345 és 325 eurót kell fizetni.

A heti- és havibérleteken kívül a továbbiakban is árusítják a pénztárak az EURegio jegyeket a regionális vonatokra, valamint a kedvező árú SparSchiene menetjegyeket a Bécsbe tartó távolsági vonatokra. Részletes tájékoztatás a MÁV-csoport honlapján található, továbbá a nemzetközi jegypénztáraknál és a MÁVDIREKT +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámán is lehet érdeklődni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!