Új gyártósor Toulouse-ban?

Trautmann Balázs   ·   2019.08.02. 17:30
ae98

Jelenleg a leghosszabb keskenytörzsű Airbus-ok összeépítését az Alabama állambeli Mobile-ban (itt az észak-amerikai piacra készülő A320-asok és A321-esek gurulnak ki a kapun) és Hamburgban végzik, ez utóbbi helyen az A319-esek mellett. A320-as gyártósor működik még Toulouse-ban (kettő is) és Kínában (Tianjin) is. Szakértők szerint az A380-as méreteihez igazított Lagardere hangáraiban akár két A321neo-sor is elférne, a kérdés inkább az, honnan lesz megfelelő számú, magasan képzett munkaerő. Vélhetően pont erre igyekeznek megoldást találni az Airbus vezetői, amikor a lehető legtöbb munkafolyamatot igyekeznek gépesíteni, automatizálni.

A hatástanulmányok elkészítésének leginkább a francia szakszervezet, a CFE-CGC örül, hiszen egy esetleges gyártósor-felépítés (sőt, akár kettő), robotok ide vagy oda, francia munkahelyeket jelent, s az A380-asok kifutásával komoly leépítés várt volna az itt foglalkoztatott munkaerőre. Igaz, az A321-esekből a cég nem tud eleget gyártani: ezt tükrözi Willie Walshm az IAG elnökének igen kemény kijelentése is. A légiipar ismert cégvezetője „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy az Airbus képtelen volt az elvárt ütemben leszállítani a megrendelt A321LR-eseket, így az ír Aer Lingus légitársaság 2019 augusztusa helyett csak 2020 nyarán tudja elindítani a közvetlen Dublin–Montreal transzatlanti járatát az új, kifejezetten nagyobb hatótávolságokra optimalizált változattal.

Az első gépet csak július 29-én vehették át: a CFM International LEAP-1A hajtóművekkel szerelt gépen 16 üzleti- és 168 turistaosztályú ülés várja az utazókat. Az A321LR-ből 14 példányt rendeltek meg, melyből idén négynek kell megérkeznie. Az IAG emellett 14, még hosszabb utakra képes A321XLR-t is vásárolt,részben az Aer Lingus, részben az Iberia számára idén júniusban.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.