Új híd épülhet a pontonhíd helyén a Tiszán

iho   ·   2017.12.30. 12:00
lonya_tiszahid_b_kislidvasarosnameny

Acélhíd épülhet Lónya és Tiszamogyorós között, amely 2×1 sávon autós- és gyalogosforgalmat is lebonyolít majd – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A várhatóan ortotróp lemezes acélhíd becsült hossza 200 méter lesz, és 70 kilométer/órás sebességgel haladhatnak rajta a járművek.

A tervezett Tisza-híd helye Lónya és Tiszamogyorós között (illusztráció: NIF Zrt.)

Korábban pontonhíd kötötte össze Lónyát Tiszamogyoróssal, amely szerkezetből, ahogyan arról korábban beszámotunk, három van Európában, mindhárom a Tisztán. Vagyis már csak kettő, mert az 1997-ben létesített lónyai hidat elbontották. Lónya és Tiszamogyorós között régóta volt átkelőhely. Hogy pontosak legyünk, 1593-ban Rudolf császár kiváltságot adott a Lónyai családnak, akik révjogot kaptak, és az üzemeltetésért vámot szedtek. Megemlítik az első katonai felmérs (jozefiniánus) idején (1782–1785) a térképekhez csatolt leírásban, hogy a két térség között a Tiszán komp közlekedik. A kompforgalom megszűnt, majd 1945 után ismét megindult.

A pontonhíd helyére épülhet majd az ortotróp lemezes acélhíd

A pontonhíd létesítése a Tisza ezen szakaszán 1991-ben merült fel, több helység is szóba került, végül 1997-telepítették Lónya és Tiszamogyorós közé a Tisza 650,7 folyamkilométerénél a Cigándon felszabadult pontonhidat. A ponton zárt, fémből készült egység, amely a víz felszínén tartja a hidat. A pontonhíd sajátossága, hogy tartományon kívüli vízállás-érték és jegesedés esetén veszélyes a hídon a közlekedés, ezért felnyitják, illetve elszállítják. Mindez általában telente esedékes, de a Lónyánál 2011-ben már szeptember elején a folyó vízszintje mínusz 210 centiméteren állt, a pontonhídnak pedig csak mínusz 204 centiméterig szólt az engedélye, ezért a vízirendészeti hatóság egy ellenőrzés után biztonsági okokra hivatkozva felfüggesztette a híd üzemeletetését, majd teljesen felszámolta. A lónyai pontonhídon naponta átlagosan 150–180 autó kelt át, azóta a lassabb és kisebb teherbírású komppal lehet átkelni a helyszínen a Tiszán.

Az új híd építésének kezdetéről nincsenek pontos információk, először elkészítik a szükséges környezeti hatástanulmányt és a híd tanulmánytervét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek