Új időszámítást ígér a szállítmányozásban a Tesla

iho   ·   2017.11.19. 13:45
lidkep_kicsi_tesla-kamion01

Az árufuvarozás jövőjének nevezte Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a vállalat új, Semi fantázianevű (az Egyesült Államokban a nyergesvontatók elnevezése) elektromos kamionját a prototípus várva várt bemutatóján. A high tech megjelenésű Semi nulláról alig öt másodperc alatt gyorsul fel óránkénti száz kilométeres sebességre, és ez maximális vontatótömeg esetén, vagyis több mint harminchat tonna áru mellett is csak húsz másodpercet vesz igénybe. Emelkedőn is figyelemre méltó a teljesítmény: a jármű öt százalékos emelkedőn is tartja a százöt kilométer per órát.

És a nagy számok itt még nem érnek véget: a Tesla Semi – a cég állítása szerint – akár nyolcszáz kilométer hatótávolságot is képes megtenni az autópályán egyetlen feltöltéssel, továbbá egy harmincperces újabb visszatöltés hatszáznegyven kilométer hatótávolságot garantál. Ez a félórás műveletet akár ki- és bepakoláskor elvégezhető. A Tesla ígéri: "Megachargereket", vagyis nagy kapacitású, napenergiákra támaszkodó töltőállomásokat telepít a fontosabb útvonalakon a kamionok számára, ahol hét cent per kilométer áron lehet majd tölteni.

Az akkumulátárok élettartalma akár egymillió mérföldnyi utat is kiszolgál, bár arról, hogy mekkorák ezek az akkumulátorok, a cég vezetője nem beszélt. Az akkumulátorokon kívül a hajtást négy nagy villanymotor biztosítja, amelyek a vontató hátsó négy kerekét tekerik. Ezek egyenként vezérelhetőek, a nyomaték elosztható köztük, a kamion folyamatosan érzékeli az egyes kerekekre jutó súlyt, amit a tervezők a szerelvény stabilizálására is felhasználtak. A karosszéria meglehetősen futurisztikus. Vagy ahogyan a cég közleményében fogalmaz: a Semi sokkal finomabb megjelenésű, mint drabális dízel társai. Eközben jobb ellenállás-tényezővel rendelkezik, mint egy sportautó, a szélvédő üveg pedig – ahogy Musk megjegyezte - egy termonukleáris robbanást is elviselne.

Az optimális aerodinamika és a kényelem szempontjai szerint kialakított fülke az eddigieknél jóval több helyet biztosít a vezető számára, a középen elhelyezett kormánykerék garantálja a jobb kilátást. Nincs anyósülés, illetve a belmagasság nagyobb, mint a kamionok esetében azt a sofőrök megszokhatták, így nem kell összegörnyedni ki- és beszálláskor.

A kamion alapfelszerelése a teljes Autopilot-funkció, így automata vészfékkel és sávtartással, valamint ütközés-jelző/elkerülő rendszerrel rendelkezik. Több kamerát is beszereltek a járműbe, így minden irányból láthatóak a környező tereptárgyak. A kamionoknál előforduló becsuklás veszélyét a vállalatnak – állítása szerint – sikerült kiiktatnia. Vagy ahogyan Musk fogalmazott, „a Semi esetében lehetetlen a becsuklás”.

A kamion alkalmas arra, hogy automatizált konvojban haladjon, vagyis a Tesla Semik biztonságosan, a vezető közbenjárása nélkül képesek egy "vezérkamiont" követni. A cég kiadott egy statisztikát, amelyben a Semit és a dízelüzemű kamionokat hasonlította össze. Az üzemeltetés állításuk szerint húsz százalékkal alacsonyabb: a Semi mérföldenként 1,26 dollárba kerül a tulajdonosának, míg egy hagyományos dízelmotoros gépnél 1,51 dollár a költség. A környezetkímélő működés mellett Musk kiemelte a kamionnak azt az előnyét is, hogy kevesebb nagy terhelésnek kitett mozgó alkatrésszel állították össze, így az üzemeltetés alacsonyabb. "A Tesla Semi az eddigieknél sokkal jobb élményt nyújt a tehergépjármű-vezetőknek, biztonságosabb és jelentősen csökkenti a rakományszállítási költségeket" - nyilatkozta.

A megtakarításokról bőven esett szó, de arról, hogy mennyibe kerül majd egy Semi kamion, nem tájékoztattak. A hírek szerint a foglaló ötezer dollár lesz a 2019. év végétől gyártott járműre.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Kapcsolódó hírek