Új menetrend – miért ilyen?

iho   ·   2015.11.19. 18:45
00kicsi

Magát a menetrendet, hol, mi közlekedik, hol csökkent, esetleg nőtt a kapcitás, az iho felületén már véleményeztük. A személyvasút rendezvényén a szokásos jelszavak hangzottak el: kiszámíthatóság, komfortosság, a menetrend hangolása az igényekhez. Ugyan a prognózisok az utasszám emelkedéséről szólnak, a bővülő lehetőségekről is szó esett, mégis azt emelték ki a felszólalók, hogy (például) 2013-hoz képest mennyivel több vonat közlekedik. Igaz, megemlítették azt is, hogy a jelenleg még érvényben levő menetrendhez képest egy százalék alatti (0,98) az összes vonatkilométerben mérhető csökkenés.

Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója... (a képek forrása: MÁV-Start)

A belföldi vonatkilométer-szám nem a legfontosabb mutató, például a 2012-es 6,4 százalékos csökkenés mindössze 0,13 százalékos utascsökkenést okozott, a 2014-es kínálatnövelés (négy százalék) ellenben 1,7 százalékos utasszám-csökkenést okozott. A legmagasabb utasszámot a 2010-től számított időszakban 2013-ban érte el a vasút.

...és Feldmann Márton értékesítési vezérigazgató-helyettes

Szót ejtettek természetesen arról is, ezt a vonatkilométer-számot milyen járműveken tehetik meg az utasok. Az újabb hat Stadler Flirt motorvonat mellett – amelyek Budapest elővárosán kívül hétvégén Záhonyig illetve Kaposvárig, továbbá minden nap Egerig is járnak (amíg az esztergomi vonalat nem villamosítják – a szerk.), a felújított, debreceni honállomású 29-05 és 20-35 sorozatú kocsik minden, Budapest–Záhony között közlekedő vonatban jelen lesznek, az Ausztriából használtan vett hosszú Schlierenek a 80-as és a 87-es vonalakon járnak.

Jegyváltás után: az esetek többségében sajnos ilyen az őszinte mosolyunk mielőtt vonatra szállunk...

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek