Új Moszkva–Vlagyivosztok konténervonatok

iho/vasút   ·   2017.02.15. 15:15
400px_kontenervonat

A FESCO Transportation Group elindítja új konténerszállító szolgáltatását, mely Moszkva és Vlagyivosztok között mindkét irányban igénybe vehető. A transzszibériai vasútvonalat használó tehervonatok körülbelül hét nap alatt teszik meg az utat. Az új járatok mindkét célállomásról hetente egyszer indulnak, azonban a kereslettől függően hamarosan beindulhat a sűrítés. A moszkvai Szilikatnaja állomás és Vlagyivosztok közötti teljes menetidő a vámkezelést is beleszámítva nyolc nap. Az FMS-Express az Oroszországi Vasutak (RZSD) „Transz-Szibéria Hét Nap Alatt” elnevezésű projektjébe tartozik, melynek célja egy gyors, a két végpont közötti nonstop szolgáltatás biztosítása. A FESCO transzszibériai vasúton közlekedő tehervonatai eddig tizenegy nap alatt győzték le a távot, és átlagosan nyolcszázharminc kilométert tettek meg naponta. A nonstop járatok ezt hét napra redukálják, eközben naponta ezer kilométernél is többet haladnak. Az FMS-Express az elektronikus iratkezelés és az előzetes árutovábbítási nyilatkozat nyújtotta előnyöket kihasználva születhetett meg. Az elmúlt öt év során a FESCO háromezernél is több konténervonatot közlekedtetett le a Vlagyivosztok–Moszkva–Vlagyivosztok útvonalon, a járatok naponta indulnak mindkét végpontról – számol be a Railway Pro.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek