Leszállóban a Ramenszkojén (fotók: Russian Aviation)

Az első tavaszi, majd a második, szeptemberi felszállás után a következő mérföldkő: Irkutszkból, születése helyszínéről hat órás, 4500 kilométeres, tízezer méteres utazómagasságban végrehajtott repülés után megérkezett az új orosz utasszállító első példánya a berepülési program további helyszínére, a moszkvai Zsukovszkij/Ramenszkoje repülőtérre, ahol a Jakovlevről elnevezett berepülő és fejlesztési központ nyújtotta jó feltételek között zajlik tovább a típus tesztelése. A híres orosz repüléstechnikai központban, ahol már sok jelentős konstrukció berepülése történt, az MSz-21-esnek külön új hangárt építettek, illetve egy telemetriai központot, amellyel repülés közben is lehet rögzíteni és értékelni a szükséges adatokat.

A gép személyzetének a parancsnoka, Oleg Koronyenko leszállás után annyit mondott, a repülés normálisan zajlott, minden rendszer hiba nélkül működött. A gyártó közleménye szerint a hosszabb repülés során a gép „a meghirdetett paramétereket” teljesítette.

A háttérben az új nagyhangár és tesztközpont

Az érkezéskor kapcsán a Russian Aviation ismét felidézte az MSZ-21-es legfontosabb előnyeit, a kategóriájában legszélesebb törzset, az ergonomikusan megtervezett pilótafülkét, amelyen egyébként a modern nyugati gépekhez, leginkább az Airbusokhoz hasonló és ugyancsak hasonló elrendezésű kezelőszervek és kijelzők látszanak, az avionika a Rockwell, a műszerfal és a képernyők a Honeywell és a Thales valamint az Elbit keze nyomát dicsérik, az Airbushoz hasonló sidestick-kormányokkal és a head-up-display kijelzőkkel. Az összeállítás ugyanakkor hangsúlyozza, a rendszerintegrátor az orosz gyártó volt.

Mint ismert, ez az első prototípus és feltehetően még a következők is a Pratt & Whitney PW1400G hajtóműveivel repülnek, egyes hírek szerint a negyedik repülőképes prototípust szerelik a hazai gyártású PD-14-essel.

Eddig nemigen láthattuk: a műszerfal és a középső konzol

Apropó további példányok: az orosz repülési portál egy másik cikke szerint a statikus tesztekre használt második példány után még idén elkészül a következő gép a berepülési programhoz, de egy következővel együtt ez is csak jövőre száll fel először, korábban arról volt szó, hogy még az idén belép a légiprogramba a második gép. Irkutszkban mindenesetre már négy MSz-21-esen dolgoznak, sőt, egy korábbi hír arról szólt, hogy már elkezdték volna a munkát az első öt sorozatgyártású kéthajtóműves utasszállító részegységein.

Némiképp ellentmondásosak az előrejelzések a berepülési program haladásáról: miközben az illetékesek nyilatkozataiban visszatérő formula, hogy a folyamat a tervezettnek megfelelően halad, a korábbi nyilatkozatok szerint 2019-ben a gép már rendelkezne az európai típusalkalmasságival, de más hírek szerint addigra csak az orosz engedélyt fogja megszerezni. A jelenlegi fix rendelésállomány egyébként 175 példányt jelent.

Szokás szerint egy első prototípus műszerekkel van tele, később jön a kabinos változat

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!